21.5 C
Cegléd
2025. július 8. kedd
spot_img

Elfogták a fémhulladékot követelő ceglédi rablókat

A Ceglédi Rendőrkapitányság rablás bűntett és súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy 20 éves és egy 31 éves férfi ellen.

A nyomozás adatai szerint T. Norbert és társa M. István augusztus 22-én 13 óra körül megjelentek a sértett ceglédi tanyáján, ahol hulladék fémet kértek a férfitől.

Mivel a férfi nem adott neki ezért M. István a sértettet ököllel többször is megütötte, amelynek következtében a padlóra esett. A támadó a földön fekvő férfit megrugdosta, majd lehúzta az ujjáról az aranygyűrűjét.

A bántalmazás következtében az 52 éves férfi súlyos sérülést szenvedett. Az esetről történt bejelentést követően a rendőrök azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőit. A 20 éves T. Norbertet kedden Cegléden, míg társát M. Istvánt szerdán Budapesten fogták el a rendőrök. A nyomozók mindkét gyanúsítottat őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

A Ceglédi Rendőrkapitányság rablás és súlyos testi sértés megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást ellenük.

Forrás: 24.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...

Engedélyköteles lehet a klíma elhelyezése

Fontos tudnivaló klímát szereltetőknek: Engedélyköteles lehet a kültéri egység...

Oklevelet kapott a cegléd-bedei polgárőrség

Oklevelet kapott a cegléd-bedei polgárőrség – a város sajnos...

Tűz és torlódás a 441-esen

Jelentős torlódás alakult ki július 7-én délután a 441-es...

Végleg eltűnt a „Köd jelenti” Facebook-oldal

Törölte a Facebook a közel 40 ezres követőtáborral rendelkező...