6.1 C
Cegléd
2024. október 23. szerda
spot_img

Őszi telepítés a horgásztavaknál

Múlt héten 40 mázsa pontyot, 30 mázsa keszeget telepítettek a 307-es Ceglédi Horgász Egyesület három tavába, de a héten újabb 20 mázsa amúr is érkezik. Az egyesület 1954-ben alakult az itt működő egykori téglagyár bányagödreiben meginduló halgazdálkodás és horgászat megszervezésével. Az öt tóból álló vízrendszer 1-es, 2-es és 4-es tava tartozik az országban 307-ként alakult és azóta is e számot viselő horgászegyesületéhez. A szervezet életével és terveivel kapcsolatban Csurkó László tógazdát, egyesületi alelnököt kérdeztük.

– Az elmúlt években csupa jót hallani az egyesületről, egész évben folyamatosak a telepítések és 20 kilósnál nagyobb, kapitális halakkal pózolnak a közösségi oldalon az ország egész területéről itt horgászók. Miben áll a titok?

– Igen, valóban nagyon fejlődik az egyesület. Az elmúlt 8 év kemény munkája meghozta gyümölcsét. A számok elmondják mit jelent ez a gyakorlatban: 5 éve még 130 tagunk volt, most 240. Akkor évente 60 mázsa halat telepítettünk, most eddig idén már több, mint 200-at. Napi- és hetijegyes horgászatból valamint a vizsgáztatásból is sok a bevételünk, amit haltelepítésre fordítunk. A 2013-as horgásztörvény szerint ugyanis csak engedéllyel lehet horgászni, és egyesületünk vizsgáztatóhely, ahol éves országos engedélyt is lehet szerezni a háromfős bizottság előtt. A napokban adtuk ki a 800. engedélyt, csak ebben az évben több mint 300 horgász tett nálunk vizsgát!

– Sok nagyméretű halat is telepítenek a tavakba, ami nagy népszerűségnek örvend…

– Igen, az ország egészéről érkeznek horgászok, hogy kifogják az óriási pontyokat, harcsákat. Nyilván ezeket nem lehet hazavinni, fényképezés után visszaengedik őket a tóba, a bojlis horgászatnak szigorú feltételei vannak. Egyébként az 5 kg-nál nagyobb halakat, mindenképp vissza kell dobni a szabályok szerint. A horgászok hamar megfogják a két-háromkilós pontyokat: ezzel mindenképpen megvan a horgászat öröme és a vacsora is. A horgásztársadalom számbeli növekedése egyébként szemmel látható: van olyan nap, hogy ki lehetne tenni a ceglédi tavaknál a megtelt táblát.

– Milyen terveik vannak a jövőre?

– A régi egyesületi horgásztanyánk nem volt vízparti, de a közelmúltban összevásároltunk 4 tanyát és ezek területén szeretnénk építeni egy többszintes házat játszótérrel, parkosítással. Az egyesületi életnek nagyon jót tenne, ha lenne a ceglédi horgászoknak egy „otthonuk”.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Új lehetőségek nyílnak az erzsébetvárosi ingatlanpiacon

Budapest talán legpezsgőbb éjszakai életéről a legismertebb ez a...

Eltűnt Lázár Beatrix

Egy 17 éves lányt keresnek a nagykőrösi rendőrök. A fiatal...

Szabadfogású diákolimpia sikerek

Hétvégén két versenyen is szőnyegre léptek a ceglédi birkózók....

Migránsok bukkantak fel Csemőben

Csemő Önkormányzata oldalán október 17-én késő délután felhívás jelent...

Lopássorozat Abonyban

Lopás miatt kell felelnie annak a 19 éves abonyi...