6.1 C
Cegléd
2024. október 23. szerda
spot_img

Cegléden készültek a cserkészek

Október utolsó hétvégéjén Cegléd adott helyt a 2019-es Magyar Dzsembori Csapat Zsigmond Vilmos rajának felkészítő, közösségépítő hétvégéjének. A jövőre, az Egyesült Államokban megrendezésre kerülő 24. Cserkész Világtalálkozón a Magyar Cserkészszövetség 300 fővel képviseli magát, ebből mintegy száz fő volt most Cegléden.

A dzsembori különleges alkalom egy cserkész életében, lévén csupán minden negyedik évben kerül megrendezésre és a létszám korlátozott, ezért a bejutás a csapatba nehézkes, válogatóhoz kötött. Ha azonban a jelentkező elég talpraesett, jól beszél legalább egy idegen nyelvet, és beválogatták a kiutazók közé (és persze sikerült összegyűjteni a nem csekély összegű részvételi díjat), egy életre szóló élményben lehet része: az ilyen alkalmakon több tízezren, nemritkán a 40.000 főt is meghaladó cserkész vesz részt, a világ számos országából.

Az itt eltöltött 10 nap alatt számos szervezett programon vesznek részt a cserkészek, amik legtöbbször a rendező országhoz kapcsolódnak valamelyest, valamint jellemzően egymás kultúrájáról, környezetvédelemről, fenntarthatóságról tanulhatnak, és magától értetődően a többi nemzet között képviselik hazánkat is – javarészt utóbbiról szólnak a felkészítő hétvégék is. Ezeken kívül, természetesen lehetőségük van megismerkedni a szabadidejükben is számos kultúrával, vallással, akár életre szóló kapcsolatokat kialakítva, hála az internetnek. Ezeket a világtalálkozókat (amit mi cserkészek dzsemborinak nevezünk), cserkészek szervezik cserkészeknek, ezért a kiutazó kontingensek nem csak résztvevőket küldenek ki, hanem nagykorú szervezőket is, akik a rendező országnak segítenek a programok, illetve az egész dzsembori megtartásában. Ilyen, csak 18 év feletti, azaz ún. kósza és vándor korosztályú cserkészek voltak Cegléden is. Ebbe a rajba is, mint ahogy az egész Magyar Dzsembori Csapatba, az egész országból érkeztek cserkészek, Szombathelytől Nyíregyházáig. Ebből a szempontból különösen szerencsés, hogy Cegléden lehetett a hétvége, mivel városunk mindentől nagyjából ugyanakkora távolságra fekszik, illetve a vasúti közlekedés is kiváló. Ezúton is szeretném megköszönni, egyben tolmácsolni is a Magyar Dzsembori Csapat vezetésének a köszönetét a Dózsa György kollégiumnak, hogy helyszínt biztosítottak a számunkra.

Retkes Nándor

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Új lehetőségek nyílnak az erzsébetvárosi ingatlanpiacon

Budapest talán legpezsgőbb éjszakai életéről a legismertebb ez a...

Eltűnt Lázár Beatrix

Egy 17 éves lányt keresnek a nagykőrösi rendőrök. A fiatal...

Szabadfogású diákolimpia sikerek

Hétvégén két versenyen is szőnyegre léptek a ceglédi birkózók....

Migránsok bukkantak fel Csemőben

Csemő Önkormányzata oldalán október 17-én késő délután felhívás jelent...

Lopássorozat Abonyban

Lopás miatt kell felelnie annak a 19 éves abonyi...