18.8 C
Cegléd
2025. július 12. szombat
spot_img

Állati gombakert a Mezgázban

A komposztünnep és az állatok világnapja alkalmából iskolánk diákjait versenyre hívtuk. Ebben a projektfeladatban minden osztály képviseltette magát. A projekt témája, hogy olyan gombafajtákból készüljön egy bemutatókert, amelyek nevében egy állat neve megjelenik (pl.: rókagomba, szarvasgomba), illetve osztályonként készítsenek hozzá egy gombaismertetőt, s az így létrejött munkákból egy kiállítás létrehozása volt a végső cél az iskolai könyvtárban.

Komplex kihívást jelentett ez az osztályoknak, mivel a feladat elvégzéséhez szükség volt az együttműködésre, az informatika-tudásra és a magyar nyelv játékosságából adódó lehetőségre. A felhívás keretében a versenyzők elkészítettek egy kiállításra szánt pályamunkát, amely tartalmazta a kiválasztott gomba képét, annak botanikai leírását, majd a gombáról verset és egy vicces rajzot is készítettek. Az aktív közreműködésnek köszönhetően a bemutatókert és a kiállítás is sikeresen megszületett, melyet az első látogatóink, a Lövész utcai óvodások is megcsodálhattak.

Intézményünk ökoiskolai munkaközössége nevében szeretném köszönetemet kifejezni az osztályfőnököknek, hogy segítették a projektfeladat sikeres megvalósulását.

Bicskei Judit és Falusi Róbert projektfelelősök – Török János Mezőgazdasági és Egészségügyi Szakgimnázium és Szakközépiskola

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...