2018. október 27-én Zágráb mellett, Samobor városában került megrendezésre a 23. Branka Bosnjak Memorial Cup Kyokushin Karate verseny, ahol felnőtt full-kontakt küzdelem versenyszámban lehetett indulni. A versenyre 10 országból (Svédország, Litvánia, Lengyelország, Spanyolország, Franciaország, Görögország, Bulgária, Ausztria, Horvátország, Magyarország) érkeztek nevezések. A megmérettetésen a ceglédi Nagy Nóra Bíborka is részt vett, aki kiválóan szerepelt.
Nóra a Kossuth Lajos Gimnáziumban érettségizett, 19 éves koráig a CEKK játékosa volt, majd a Kettlebell és Mediball edzések mellett a Kyokushin karatét is kipróbálta a Sagaku Sportklubban. A karate annyira az élete részévé vált, hogy idén nyáron 1.kyu övfokozatra vizsgázott, ami a fekete öv előtti utolsó vizsga. A versenyzést már felnőttként kezdte, ahol C, B, majd A kategóriás versenyek után ez a verseny a második nemzetközi megmérettetése volt. Nóra budapesti tanulmányai, majd munkahelye miatt jelenleg a Budai Harcművész SE újbudai csapatának tagja.
Nóra első mérkőzésén a görög Bella Andreaidou-val kezdett, ahol már az első küzdőidőben irányította a mérkőzést, de a bírók csak a második hosszabbítást követően, de egyértelmű bírói döntéssel hozták ki győztesnek. A döntőben a francia Pause Marie-Laure-vel küzdött Nóra, aki az első 3 perces küzdő idő után bírói döntéssel ismét győzedelmeskedni tudott.
Ezzel Nagy Nóra Bíborka Horvát Bajnoki címet szerzett -50 kg női kategóriában.
Váczi Zoltán
Budai Harcművész SE
www.karatebuda.hu
www.facebook.com/ujbudakarate
www.instagram.com/ujbudakarate