20.9 C
Cegléd
2024. április 15. hétfő
spot_img

Előre jelezte a bajt

A múlt vasárnapi halálos kimenetelű ütközés után, ma újabb baleset történ a Külső Kátai út és a 4-es főút kereszteződésében. Ezúttal szerencsére nem volt súlyos sérülés. Vasárnap azonban egy 43 éves ceglédi hölgy életét vesztette, a vele egy autóban utazó 11 éves gyermek és egy férfi súlyos sérüléseket szenvedett.

A hír közzététele után több hozzászólásban számoltak be az olvasók arról, hogy szinte mindennaposak a koccanások, veszélyes helyzetek és ütközések a kereszteződés és a benzinkút között.

Az egyik kommentelő azt írta: „napi szinten járok az említett útszakaszon, leginkább nappal, de akkor is horror a közlekedés! A szalagkorláttól nem látszanak jól az autók, nem lehet rendesen kihúzódni, ezért nagyon rossz a rálátás a főútra, szóval nagyon várom már az új út átadását! Gondolom nem vagyok ezzel egyedül…, és nagyon sajnálom a balesetet szenvedett embereket!”Egy másik olvasónk így fogalmaz: „valami gonosztevő úgy alakította ki a terelést, hogy csak akkor láthatja a keresztben áthaladó autót, amikor már fékezni sincs ideje. Ugyanígy, aki áthajt, az sem látja be kellő távolságra a védett főút forgalmát, szinte vakon kell nekiindulni, s imádkozni, ne jöjjön semmi.”

Bella Balázs – aki szintén rendszeresen jár ezen az útszakaszon – még szeptember 27-én tett egy felhívást közzé a közösségi oldalán: „Kedves Ceglédről Tápiószentmártonba (vagy fordítva) autózók! Mai naptól az M4 építése miatt az új pályán halad a 4es főút. Szalagkorlát szépen kiépült a pályák között, ez dicséretes. DE! Áthaladni most a 4-es főúton – ott ahol eddig sem volt piskóta – most felér egy orosz rulettel. Én nem sokat látok a 4-es forgalmából, engem sem hiszem, hogy látnak. Azonnal felül kell vizsgálni ezt a megoldást, mert ez így életveszélyes. Nem viccelek!!!!!”

Sajnos, a jóslat bevált, pedig nagyon sokan megosztották, de úgy tűnik a felhívás nem jutott el az illetékesekhez sem, mert maradt a forgalmi rend, és végül meg is történt a baj. Ennek azonban nem csak a szalagkorlát miatti beláthatatlanság az oka. Megtévesztheti a közlekedőket az is, hogy egyik napról a másikra átkerül a forgalom egy másik sávba és a balesetveszélyt növeli, hogy a főúton haladók nem tartják be a forgalomkorlátozást és nagy sebességgel érkeznek a nagy forgalmú, szinte beláthatatlan kereszteződésbe. Egy olvasónk viszont arról számolt be, hiába szeretné betartani a sebességkorlátozást, – mint írta „halálfélelmem van, ha betartom”, – mert a kamionosok szinte tolják maguk előtt a forgalmat. Sok ceglédi azt javasolja, hogy a sokkal biztonságosabb körforgalom felől hajtson a főútra, aki csak megteheti.

https://www.facebook.com/CeglediPanorama/posts/2194299123948000?__xts__%5B0%5D=68.ARBShFUJMT5nAbbYYB63GPI6adVZ7piYgvUcNOyphEvcnd6_OY4YmlE9hSOtw6Do6ZCrLHzC8eHwEB_44hDtmdAK7TX0YYbB0VzaAV-q1PZAoB4wgeAsNkMtbBJEQ-XpU2_05GwxCHau6NXzd1XG87_NqLccL457kIQLTcfatTPYSJSRYOzzjg312D7S4WTA9l0bEw&__tn__=C-R

Végső konklúzióként hadd álljon itt egy olvasónk véleménye, amit mindenképp érdemes megfontolnunk és változtatnunk rajta, hogy ami rajtunk áll megtegyük a biztonságosabb közlekedésért: „figyelmetlenül vezetnek az autósok és nincsenek tekintettel a másikra. A közlekedési kultúránk nulla.”

 

 

 

Hasonló hírek

3 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Ez maga hülyeség. Aki a kresz alapján közlekedik, amit megtanult, akkor nem történne ilyen. Inkább azt kellene felülvizsgálni, hogy kellene-e olyat bevezetni, hogy a kreszből pár évente újra le kellene vizsgázni?

  2. Kedves Sándor Csaba!
    Közlekedik az emlitett szakaszon??
    Mármint Tápiószentmártonból Ceglédre???
    Ha nem, kérem tegye meg nap mint nap!
    Akkor lehet hivatkozni a kressz szabályaira!
    Üdvözlettel:
    Egy gyermekeiért aggódó ANYA!!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről

Tisztelt Ingatlantulajdonosok!                                 Az alábbiakban tájékoztatjuk a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről: A...

Cegléd pártján – A Ceglédért Független Egyesület jelöltjei

A június 9-ei önkormányzati választáshoz közeledve a Ceglédért Független...

A Fidesz-KDNP bemutatta a képviselőjelöltjeit

A FIDESZ ceglédi szervezete is bejelentette a június 9-ei...

15 éves a Nia játékbolt

Idén 15 éves a Nia játékbolt Cegléden, ahol csaknem...

Válogatottságért küzdöttek

Hétvégén rendezték az U17-es korosztály második válogató versenyét. Szombaton...