-8 C
Cegléd
2025. február 19. szerda
spot_img

Embermagasságú tököket termeszt Józsi bácsi Jászkarajenőn

Közel tíz éve termeszt kolbásztököt kertjében Kecskés József. A karai gazda növénye azonban nem éppen szokványos módon terem. Erre pedig már mások is felfigyeltek a faluban. Ottjártunkkor megtapasztalhattuk, más növények sem hétköznapiak Józsi bácsi udvarán.

– Alaposan kinevettek a minap, mert azt hitték, műanyag kolbásztököket aggattam a körtefámra. Ez persze egyáltalán nem igaz, hiszen csak felfutott rá a növény! – magyarázta kertjében Kecskés József, aki úgy véli, kevés már a kolbásztököt termelő gazda a környéken.

– Karán például már senki sem foglalkozik a termesztésével. Ráadásul a térségben is mi vagyunk az elsők, akiknek ilyen bőséges a termése. A leghosszabb növényem ugyanis száznyolcvan centi hosszú. Ez pedig nagyjából hat-nyolc kilót tesz ki.

– Ha összeadnánk az egészet, több mint tizenkét folyóméternyi tököt kapnánk – taglalta a számokat Józsi bácsi.

Majd megtudtuk tőle, a szomszédos településeken sem jellemző az efféle „terméshozam”, legközelebb pedig csak Martfűn találni hasonlót. Bár itt is „csupán” tíz folyóméternyit. Mint azt József elmondta, megannyi házi finomság alapanyaga lehet a furcsa termés. Elsősorban a főzelékeké, de töltve és rántva is elsőrangú csemege.

A cikk teljes terjedelme…

Forrás és fotó: miabonyunk.hu, szoljon.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Kötelező a védőmaszk

A légúti vírusos megbetegedések/fertőzések számának emelkedése miatt 2025. február...

A piros Mauritius

Magyarország - Mexikó... E két helyszínen játszódik Veres Tamás...

Iskolai erőszak ellen

Szemléletformáló előadáson vettek részt a Ceglédi Református Általános Iskola...

Kosarasok győzelme

A Cegléd idegenbeli győzelemmel tudta le a női kosárlabda...

Városlátogatóban

Egy 90 fős csoport érkezett városunkba Budapestről, hogy megcsodálja...