-2.9 C
Cegléd
2025. február 17. hétfő
spot_img

Készül a város jövő évi rendezvénynaptára

Détári-Lukács Ágnes a Kossuth Művelődési Központ igazgatója a múlt héten egyeztetett a ceglédi intézmények, iskolák, civil szervezetek, a sportegyesületek és az egyház képviselőivel a jövő évi városi programokról. A város rendezvényszervezője megköszönte az aktív részvételt a városi programok bonyolításában, külön kiemelte, hogy az iskolások részvétele példát mutat a gyerekeknek a társadalmi életben való szerepvállalásról.

A novemberben a képviselőtestület elé kerülő javaslatról Détári-Lukács Ágnes lapunknak azt nyilatkozta: a hagyományok követése és a jó minőség megtartása a céljuk.

– A már meglévő programok megmaradnak, az idén bevezetett – meglévő városi rendezvényekhez kapcsolódó – újdonságokat pedig még színvonalasabbá tesszük. A Laskafesztiválon a Séf sétány és az ifjúsági verseny nagy sikert aratott, de új vonalat jelent a Kossuth Toborzó több kísérőrendezvénye is, amelyeket szeretnénk még inkább hangsúlyozni. 2019-ben újra lesz városi majális is. – mondta el Détári-Lukács Ágnes.

Fotó: Szokolai Attila

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Gombamód szaporodó Alza csomagautomaták

A hazai e-kereskedelem fejlődésének egyik szemmel látható bizonyítéka a...

Elhunyt Bíró Sándor

Bíró Sándor, vagy ahogyan a judós társadalom apraja-nagyja ismerte...

Rendben halad az ivóvízhálózat tisztítás

Cegléd városban indított átfogó hálózatöblítés a tervezett ütemben halad....

Olvasópróba mint előadás…

A Patkós Irma Művészeti Szakgimnázium tanulóinak Olvasópróba című premier...

Korlátnak csapódot

Korlátnak csapódott: akadályozza az M4-es forgalmát egy balesetező kocsi Az...