9.4 C
Cegléd
2024. április 17. szerda
spot_img

A tékozló fiú premiere

Ezév tavaszán indítottuk útjára Találkozz Istennel! zenés-beszélgetős rendezvénysorozatunkat Cegléden, melyben elvállaltam a házigazda szerepét. Közismert és hiteles ceglédi vendégeimmel az élet nagy kérdéseire kerestük a választ, fókuszba az istenhit témakörét helyezve és a téma iránt érdeklődő, nem feltétlenül templomba, gyülekezetbe járó városlakókat hívtuk meg.

A korábbi esteken megismerhettük Tóth Palit, aki underground zenészből lett egy “istenélmény” után rövid idővel országos hírű séf, Banai Szilárd pedig az ország legjobb dobosaként elárulta: “a végtelenre nyílik kapu a zenében is, ha az ember Isten rendelkezésére bocsátja a tehetségét”. Mácz István katolikus pap, Cegléd város első szabadon megválasztott polgármestere, díszpolgára, akinek 20 könyve több, mint 200 ezer példányban jelent meg, idős emberként beszélt fiatalkori első találkozásáról Istennel.

Adventra készülve igazi mérföldkőnek mondható vállalkozásba kezdtünk, amikor közreműködésünk nyomán Andó László igazgató és a Patkós Irma Színház kiváló csapata partnerséget vállalt a Cegléden élő Veres Tamás író az élet értelme keresésének témáját feldolgozó művének színpadra vitelében. Veres Tamásnak nem ez az első színházi műve: a Nagyabonyi Színkör játsza az „Akik megkapták, amit akartak” című darabját (hamarosan Cegléden is), amit elismerően fogadott a kritika és a közönség is. A most bemutatásra kerülő darab a bibliai tékozló fiú története modern kori változatának is tekinthető. A műben a szerző útkeresése rajzolódik ki, de vajon talál-e kiutat elfuserált döntései zsákutcájából a magát az öngyilkosság széléig lavírozó hétköznapi hős? Van-e lehetőség a lejtő alján is visszafordulni és értelmet találni az életnek – erre a kérdésre ad választ szórakoztató formában Veres Tamás darabja. Az események során egy botcsinálta angyal is közreműködik, ami humoros szálat csempész a történetbe.

Hogy a darab igazi klasszikussá válhasson, a Patkós Irma Színház is kitesz magáért. Kiváló csapatot bíztak meg a darab színpadra állításával. A rendező Váry Károly színművész lesz, a főbb karaktereket pedig Balogh Ádám (Gábriel), Tekezer Szabolcs (Elemér), Szabó Szabolcs (Karcsi), Szabó Rebeka és Velkei Beatrix (Alíz), Birinyi Edina (Rendőrnő), Krasnyánszki Barbara (Takarítónő), Bognár Bence (József) alakítják majd.

Advent időszakára jellemző, hogy az ember mérleget von az eltelt évről, életéről, és sokan jutnak el főhősünkhöz hasonlóan ahhoz, hogy elégedetlenek életük alakulásával. Egy-egy nehéz időszak ugyanakkor lehetőséggé is válhat, hogy rátaláljunk a valóban értékes dolgokra, mint a családunk és Isten. Minden karácsony lehetőség is egyben a jövő emlékeinek megteremtésében. Advent idején megtelik a levegő várakozással, nagyon sokan szorgoskodnak azon, hogy az ünnep emlékezetessé váljon. Mi ezzel a darabbal készülünk Cegléd lakóinak ajándékul!

Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk “A tékozló fiú” előadásán 2018. december 22-én szombaton 18.00 órakor a Református Gyülekezeti házban. Találkozz Istennel!

Krizsán Ervin szervező

 Kövesd az esemény híreit, a Facebook-on itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről

Tisztelt Ingatlantulajdonosok!                                 Az alábbiakban tájékoztatjuk a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről: A...

Cegléd pártján – A Ceglédért Független Egyesület jelöltjei

A június 9-ei önkormányzati választáshoz közeledve a Ceglédért Független...

A Fidesz-KDNP bemutatta a képviselőjelöltjeit

A FIDESZ ceglédi szervezete is bejelentette a június 9-ei...