Közeledik a karácsony. Ilyenkor mindenki családja, barátai felé fordul és együtt tervezgetik, hogy ki mire vágyik, ki hol szeretné tölteni az ünnepeket és sokan időt szakítanak a ceglédi rendezvényekre, kiállításokra.
Ceglédi körsétám során betértem a Kossuth Múzeumba, ahol mindig akad egy új kiállítás az állandók mellett. Az október 26-án nyílt Cseh István (született: 1916. október 26.) emlékkiállítása még december 31-ig látható. Minden művészetbarátnak ajánlom az útkereső, változatos stílusú munkákat hátrahagyó művész tárlatát.
Talán a leginkább karácsonyhoz kötődő esemény a kínálatban a Kossuth Művelődési Központban megrendezett „Karácsonyi rege” című kiállítás, melynek megnyitója november 23-án volt, ahol a vendégek megcsodálhatták a különböző népszokásokhoz, ünnepekhez kötődő szertartások eszközeit. A kiállítás mellékcíme: „András naptól vízkeresztig – a téli ünnepkör szokásai és tárgyai. A kiállítást összeállította és rendezte Kozma Attiláné galériavezető és Zakar József művésztanár. Ahogy sétáltam a kiállításon, nagymamám meséi elevenedtek meg a búboskemencéről, a kemencepatkáról és hogy milyen jó volt odabújni a kemencéhez télen, amikor kinn fogcsikorgató hideg volt. A népi mesterségek kiállított tárgyai láttán csak úgy jöttek a gondolatok! „Jé, hát nekünk is volt régen a kamrában ilyen vasaló! Ó, hát a kis sámlik és lucaszékek is előfordultak a konyhában! No meg itt ez a vesszősöprű! Ilyen nekem is van otthon!” Összekapcsolódott a múlt és jelen a mesterségek és a tárgyak bemutatása által. A falakon magas színvonalú ismertetők igényessé és esztétikussá teszik a kiállítást. A mívesen megalkotott XVIII. századi gyertyamártó edények különösen megtetszettek. Távozáskor visszanéztem az ajtóból és egy pillanatra azt gondoltam, hogy a múltat hagyom ott, pedig azok a mesterségek még most is élnek, még vannak, akik ismerik is a rejtelmeiket és csak reménykedni tudunk, hogy utódaink tovább ápolják, művelik ezeket, mint ezt a Kossuth Művelődési Központ Ceglédi Galériájában is tették a rendezők és mi is, akik elmegyünk, megnézzük a kiállítást és elmeséljük hosszú karácsonyi estéken, hogy miket láthattunk a kiállításon.
Cegléd városa büszke lehet polgáraira, hiszen léteznek emberek, akik köré csoportok szerveződnek és így fejlesztik mások alkotói munkáját, mint például P. Rónai Gábor a ceglédi Benedek Péter Rajzkör vezetője. Fő foglalkozása: gimnáziumi művésztanár, így a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskola kiállítását is már évek óta rendezi és viszi-hozza, a képeket. A kiállítás december 1-én nyitott és jelenleg is a díszterem falait díszítik a különböző technikákkal készült színvonalas diákmunkák.
S ha már a diákok munkáinál tartunk: érdekes változások történtek a rajzolás-grafikai megjelenítés terén, mert kezd divatba jönni az új rajzeszköz az elektronikus rajztábla az elektronikus ceruzával, melyeket számítógép segítségével nagy lelkesedéssel alkalmaznak a gimnazista diákok. Persze telefonon van a modell és egyik virtuális mezőből az ember agyán keresztül egy másik virtuális mezőbe kerül. Hogy mi lesz ebből? A lényeg, hogy az alkotás öröme és a katartikus élmények, a lelki pihenők megmaradjanak és mindegy milyen eszközön keresztül, de az emberi alkotó elme – ami még mellesleg mindig vezet, a gépek előtt – csiszolódjon, a lélek szépüljön a csapat épüljön, hiszen van még ”dolgunk a világban”!
Kiszely Margó