10.1 C
Cegléd
2024. április 22. hétfő
spot_img

Csáky András emlékezett a Parlamentben

Küldetés és szolgálat címmel emlékkonferenciát tartottak december 11-én Antall József miniszterelnök halálának 25. évfordulóján. Csáky András Cegléd korábbi országgyűlési képviselője – aki negyedszázada minden évben rendezvényekkel tartja fenn a néhai miniszterelnök emlékét – az Országház Felsőházi üléstermében tartott emlékező beszédet, számos ceglédi vonatkozással. A politikus Cegléd és a miniszterelnök kapcsolatának kezdetét 1984-re datálta.

„1984-ben vette fel a ceglédi kórház – ahol közel 40 esztendeje orvosként szolgálok – Toldy Ferenc történész, dietetikus nevét. A névválasztás Antall Józsefnek köszönhető és az avatóbeszédet mondó igazgató a jelenlévő Antall József orvostörténeti tanulmányából idézve ismertette meg a város lakóit az intézet névadójának jelentőségével. A helyi újságolvasók is ebből az alkalomból találkozhattak először a későbbi miniszterelnök nevével. Bátran mondhatom, hogy előbb, mint ahogy az ország egésze.” (…) „Cegléden volt és van hitele Antall Józsefnek. Örült a város annak, hogy 1991. május 17-én Ő avatta fel a II. világháborús emlékművet” – mondta el Csáky és hozzátette, Antall „akkori ceglédi szereplése alapozta meg a későbbi emlékezések sorát, amelyik sor huszonöt évvel ezelőtt kezdődött, s a kezdetektől változatlan érdeklődés és támogatás kíséri. A város egésze benne volt és van abban, hogy az emlékezés-sorozatnak élnie, léteznie kell. Hasznára van a városnak, mert ezeken az alkalmakon részben volt politikus társai és legalább ilyen mértékben történész kutatók, gazdasági szakemberek, művészek, tudósok, írók, újságírók hozhatják a ceglédi és máshonnan érkező közönség elé a tényekkel megalapozott emlékeiket vagy a kutatásaik eredményeit, amelyek egy valós Magyarország- és nemzetkép kialakulásához járulhatnak hozzá.” (…)

„Sok Ceglédhez hasonló fontosságú és történelmű város van Magyarországon, de egyedül Cegléden van állandó otthona az élőszós Antall-emlékezésnek. Köszönöm a sorsnak, hogy ennek kigondolója, elindítója és szervezője lehetek, és számot adhatok róla a ceglédi polgárok nevében is Antall József értőinek körében.” – zárta beszédét Csáky András.

A rendezvényen részt vett Kádár Béla közgazdász, az egykori Antall-kormány nemzetközi gazdasági kapcsolatokért felelős minisztere és Csáky Pál, a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának (MKP) európai parlamenti képviselője is.

Aktuálpolitikai utalásoktól sem mentes beszédet tartott Orbán Viktor miniszterelnök, aki a konferenciát azzal nyitotta meg: Antall József azt tette, amit tehetett, és amit tett, az nem volt kevés. Orbán szerint az adott körülmények között kész csoda volt, hogy egyben tudta tartani koalíciós kormányát (az MDF a kisgazdákkal és a KDNP-vel volt koalícióban), elindította a gazdaság szerkezeti átalakítását, elkerülte a pénzügyi összeomlást, volt ereje visszautasítani Soros György országkifosztó javaslatát, és a bizonytalan belpolitikai háttérrel is biztosan manőverezett a nemzetközi vizeken – sorolta Orbán.

„Hálásak vagyunk Antall személyes példaadásáért, a haza érdekében hozott személyes áldozatáért, a szeretetéért, a türelméért, és a bizalmáért, amellyel a fideszesekhez és rajtuk keresztül az új politikai nemzedékhez viszonyult. A Jóisten segítsen bennünket, hogy legalább utólag kiérdemeljük” – zárta szavait a miniszterelnök.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...