6.1 C
Cegléd
2024. április 22. hétfő
spot_img

Rímcsengők

A lélek lelkesíti a népi krédót: A szeretetékesség ember szándéka, Isten ajándéka.  Az, ami a karácsonyfán és ami alatta van. Jelképes közös fenyőnk ágaira rímcsengőket akasztok.  Hangjuk sorsokat, gondolatokat üzen.

*

Régóta ápolta kertjében a fenyőfácskát. Ha elment mellette, tenyerével és lelkével érintette. Majd ha hároméves lesz a kis unoka… Megrázkódott a teste, amikor felbőszült kezében a láncfűrész. Évhosszakat fejezett le a gép egy pillanat alatt.  Megfeszült arcvonásait előszökő mosoly enyhítette.

A fa „Végtelen titkába elmerül. / És testtel is szelíden arra dűl, / Amerre lelke vonja…” (Tóth Árpád: A fa)

*

A földes szoba hideg leheletét a repedt kályhából a falra vetődő fénylobogás csillapította. Az udvari szomszédok is átjöttek. Meséltek. Röggé zsugorodott emlékparazsak izzottak föl.

Némelyik már, mint egy szertehullt / láncnak szeme, halkan elgurult… / Pedig amint fogy-fogy a jövendő, / egyre-egyre drágább lesz a mult.” (Babits Mihály: Emlékezés gyermeteg telekre)

*

Erdőszélről nyesett ágak, ezüstpapírba gömbölyített égetett cukor, piros mosolyú alma – ajándékaim voltak. Apám – vonatmenesztő vasutas – töppedt táskája kihasasodott. Színes, fényes plakátokat „jézuskázott” haza nekem. Szerettem a képek kis szobánkon nagyobb ablakot nyitó világát nézegetni. „Akarsz játszani… hosszú utazást, vonatot, hajót, / karácsonyt, álmot, mindenféle jót?” (Kosztolányi Dezső: Akarsz-e játszani?)

*

Szájhír hozta, hogy a volt házaspár (házaspártalan) a nyílt utcán nyílt harcot vívott egymással: Kinél legyen a gyerek szenteste?

„Ma ugy kén’, hogy egymást öleljék / Szivükre mind az emberek-” (Ady Endre: Karácsony)

*

Az intenzív osztályon felnyilalló fények hasítanak a dermedt csendbe. Gépek parancsolják mozdulatlanná a testet, csak a tekintet szökik föl.

Nem adhattam ma semmi mást, / Csak jó, meleg simogatást. / Mitől csókolhat úgy a kezem? / Simogatást mitől tanult? / Erembe Krisztus vére hullt?” (Áprily Lajos: Karácsony-est)

*

Fagyos idők, fagyos lelkek. A kőkeresztek még keményebbé fájdulnak. A síron kis karácsonyfa. A gyertyák lebbenő lángja mintha mélyről szállna föl. Távolodva úgy látszik, hogy a két alak meg-megrázkódik, majd egy sötét árnnyá egyesül.

„Fölöttünk csengőn, tisztán énekel az ég. / S az újszülött rügyező ágakkal / Lángot rak a fázó homlokok mögé.” (József Attila: Karácsony)

*

Az idő néha anya, néha mostoha. Anya, mert megadta ezt az évet is. Mostoha, mert már el is viszi.

„Idő, örök öreg, mi lenne, mondd, / Ha egyszer elszunnyadnál, és e zord / Nem lankadó játék megállana…?” (Juhász Gyula: Az időnek)

Koltói Ádám
Fotó: Kisfaludi István

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...