6.1 C
Cegléd
2024. október 23. szerda
spot_img

Farkasordító evezés

Átlépve a 2019. évben nem sokat kellett várni egy újabb cserkészprogramra. Igaz nem mi ceglédiek szerveztük, de annál érdekesebb és messzebb volt. 4 bátor, vakmerő, vagy őrült fiatal arra jelentkezett, hogy részt vegyen a január 5-én megrendezésre kerülő „Farkasordító evezésen” a hévízi csatornán. Végül is, sajnos csak hárman tudtunk elmenni.

Több éve rendezik meg ezt az évnyitó programot, de ilyen hóesésben még nem igazán volt részük a szervezőknek sem. Tavaly például 15 °C volt. Tavalyelőtt igaz havas volt a táj, de ezerágra sütött a nap. Idén szakadt a hó és összesen 2 °C volt, tehát amit a program neve mond, az valóban igaz volt.

Délelőtt 10 órára kellett Hévízre érnünk, és ahogy az autópályán haladtunk, utolértünk egy kenut szállító kocsit és arra gondoltunk, hogy ilyen őrültek nincsenek mások, hogy télvíz idején vízre szálljanak. Melléjük érve, átnézve láttuk, hogy igen ők cserkészek. De a célállomásnál kiszállva láttuk, hogy vannak még elvetemültek a cserkészeken kívül is. Ugyanis a Nemzeti Park naponta 250 főre engedélyezi, hogy evezzen a csatornán. Tehát odaérve, lepakolva a hajókat, átautókázva a célig a futókkal, és vissza a rajtig eltelt az idő, de utána jöhetett a várva várt evezés. Kicsit furcsa volt, mert még nyáron maximum 2 db ruhában evezek addig most 12 ruhadarabot számoltam meg magamon 🙂 Ebédidőben összekapaszkodott a 10 hajó és egy jó reggelt keksz és narancs közben beszélgettünk egymással. Utunkat tovább folytatva áteveztünk egy-két híd alatt, valamint átvergődtünk a vízinövényeken, óvatosan megközelítettünk egy hattyúpárt… Lassan utunk végéhez értünk, ahol felpakoltuk a kenukat, elfogyasztottuk a meleg uzsonnát, majd hazafelé vettük az útirányt. Kicsit vizesen, kicsit átfázva, de jó élményekkel tértünk vissza Ceglédre.

Vószem

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Új lehetőségek nyílnak az erzsébetvárosi ingatlanpiacon

Budapest talán legpezsgőbb éjszakai életéről a legismertebb ez a...

Eltűnt Lázár Beatrix

Egy 17 éves lányt keresnek a nagykőrösi rendőrök. A fiatal...

Szabadfogású diákolimpia sikerek

Hétvégén két versenyen is szőnyegre léptek a ceglédi birkózók....

Migránsok bukkantak fel Csemőben

Csemő Önkormányzata oldalán október 17-én késő délután felhívás jelent...

Lopássorozat Abonyban

Lopás miatt kell felelnie annak a 19 éves abonyi...