30 C
Cegléd
2026. augusztus 10. hétfő
spot_img

A Ceglédi VSE az Év csapata

A Magyar Judo Szövetség nyilvánosságra hozta a 2018-as egyesületi rangsorokat. A hazai bajnokságok alapján kialakuló tabellán az UTE együttese zárt az élen, a nemzetközi tornákon a KSI SE szerepelt a legjobban. Mindkét rangsorban második lett, de a legtöbb pontot gyűjtötte a Ceglédi VSE. Tavaly összesen 130 klub szerzett pontot.

Szoros végeredményt hozott a hazai bajnokságok alapján kialakított ranglista, amelyen végül 46 pontos előnnyel az UTE szerezte meg az első helyet, a Megyeri útiak mindkét nem küzdelmeiben jeleskedtek, s a csapatbajnokságokon is sok pontot gyűjtöttek. A második helyezett CVSE is remekelt ebben az esztendőben, akárcsak a harmadik helyezett BHSE.

A nemzetközi porondon – akárcsak egy évvel ezelőtt – ezúttal is a KSI SE teljesített a legjobban, a dobogóra a Ceglédi VSE és az Atomerőmű SE együttese került még fel.

A KSI SE tavalyi elsősége után Ungvári Miklós Grand Prix-győzelme mellett Özbas Szofi révén ifjúsági olimpiai aranyérmet és Vég Zsombor révén bronzérmet is felmutató Ceglédi VSE lett az Év csapata, a harmadik helyezés a BHSE judósainak jutott 2018-ban.

Bővebben…

Forrás: judoinfo.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Mikroszkopikus precizitás az Arkansas kövekkel

A fogászati iparban egyre nő az igény a kiváló...

A 21. századi munkahelyek átalakulása: Új lehetőségek és kihívások

Az utóbbi évtizedekben a munkahelyek világa jelentős változásokon ment...

Hogyan formálja át a vállalkozásokat az AI?

Az utóbbi években a mesterséges intelligencia (AI) hihetetlen gyorsasággal...

Hogyan és mivel fújjuk a szőlőt?

A szőlő ápolása állandó figyelmet igényel, hiszen számos külső...

Jobb forma, jobb egészség fehérjével

A mai rohanó világban gyakran alig jut idő arra,...