27 C
Cegléd
2024. július 16. kedd
spot_img

120 év – 120 diák – Tóth Balázs

Tóth Balázs 2015-ben érettségizett a Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium nyolcosztályos tagozatán. Csendes természete ellenére az iskolai élet minden területén aktív szerepet vállalt. Döntéseit nagyon tudatosan, a lehetőségeket mérlegelve hozza. Kisgyerek korában beleszeretett a repülésbe, végül mégsem ezt választotta hivatásul. Jelenleg a Bécsben tanul gépészmérnöknek.

– Miért választottad negyedik osztály után a kisgimit?

Negyedikes koromban egy osztályfőnöki óra alatt éppen nem figyeltem túlságosan, de valahogy megütötte a fülem, hogy az osztályfőnök a nyolcosztályos gimnáziumba való jelentkezésről beszélt. Rajtam kívül senkit nem érdekelt az osztályban a dolog, ezt emlékeim szerint a tanárnő is gyorsan leszűrte, így rövidre zárta a témát. Azonban nekem bogarat ültetett a fülembe, és mivel túlságosan nem éreztem magam jól abban az iskolában, otthon rögtön felvetettem a szüleimnek, hogy miről is hallottam. Ők támogatták az ötletet, számomra pedig egy próbát megért – bár akkor még nem voltam teljesen tisztában vele, miben is különbözik ez a fajta képzés. Bár különösebb rákészülés nélkül indultam neki a felvételinek, napról napra lelkesebb lettem az ötlettől, hogy a gimibe járjak. Bár sosem voltam egy nagyon izgulós típus, a felvételin kicsit feszengtem, ugyanis elég magas túljelentkezés volt, amire nem igazán számítottam. Végül azonban nagyon jól sikerült, s felvettek. Borzasztóan örültem, és az új környezetben az első naptól sokkal jobban éreztem magam, hozzám hasonló diákokkal körülvéve, és igen hamar sok barátot szereztem. Számomra fontos volt, hogy ne csak lézengjek a suliban, hanem terhelve legyek, és tudjak fejlődni, és erre a gimnáziumban volt lehetőségem. Megérte tehát figyelni azon a bizonyos osztályfőnöki órán.

– Milyen volt a gimis osztályod? Ismerve titeket, minden napra jutott valami, amire érdemes emlékezni.

Azt mondhatom, hogy kivételesen jó osztályközösségünk volt. Szerintem az osztály minden tagjának meghatározó időszak volt ez a nyolc év, hiszen gyakorlatilag együtt nőttünk föl 10 évesekből felnőttekké. Az addigi életünk szinte felét együtt töltöttük, s a csaknem egy évtized alatt mély barátságok szövődtek. Tanárainkkal is szoros kapcsolatba kerültünk ennyi idő alatt. Emlékezetesek voltak az osztálykirándulások, az erdélyi testvérosztályunk látogatása, a belga és német cserediák programok. Azt hiszem, az osztályunk „csúcs” időszaka a diákdiri választás volt, a teljes csapat kitett magáért. Az én egyik feladatom a videó összeállítása és vágása volt, emlékszem, mennyi vicces kimaradt jelenet gyűlt össze az egy napos forgatás alatt, amiknek a vállalható részeit persze bevágtuk a videó végére – ez egyébként ma is megtalálható az interneten 🙂

– Emlékszem, hogy nem voltál hangadó, mégis mindig, mindenhol ott voltál. Hogy csináltad?

Az osztály programjainak szervezésében igyekeztem aktívan részt venni, illetve gimis rendezvényeken (diákbemutató, Éneklő Osztályok Versenye, megemlékezések, megnyitók) is besegíteni bemondással, szervezéssel. A gimi alatt sok versenyen próbálhattam ki magam, szavalóversenyeken, német nyelvi versenyeken, matematika versenyeken, sőt, még zeneiskolai versenyeken is. Aztán rájöttem, hogy semmilyen téren nem vonz igazán a versenyzés világa, legyen az sport, tudomány, vagy zene: másokkal ellentétben belőlem nem hozott ki pluszt, csak fölösleges feszültséget, ezért nem is erőltettem a továbbiakban. Szervezni viszont szerettem.

– Mikor döntöttél arról, hogy mi leszel és hol tanulsz tovább?

Mivel erősen reál beállítottságú voltam, biztos voltam benne, hogy valamilyen műszaki pályát kéne megcélozni. Mindig is szerettem bütykölni, imádtam a repülőgépeket, autókat. Saját bicikliszerelő műhelyt rendeztem be a nagymamám egy nem használt garázsában, ahol a család és barátok biciklijeit szereltem, ezt egyébként egy ceglédi műhelyben tanultam meg egy-két nyár alatt. Így döntöttem a gépészmérnöki szak mellett, miután letettem a pilóta karrierről. S hogy miért Ausztria, egyáltalán miért külföld? Igazából magam sem tudom az okát, de a középiskolában már egész korán megfogalmazódott bennem, hogy külföldön szeretnék továbbtanulni. Mindenképpen Európában szerettem volna maradni, lehetőleg német nyelvterületen, mivel szerettem a nyelvet, és nem szerettem volna, ha elfelejtem. Ausztria, azon belül is Bécs ideális választásnak tűnt, hiszen Németországhoz vagy Svájchoz viszonyítva nincs túl messze, ha haza szeretnék jönni, jó színvonalú műszaki egyeteme van, Ausztria pedig egyébként mindig is nagyon tetszett. Bécs egy igazán élhető város, nagyon jól érzem magam ott.

– Megkaptad-e a kellő felkészítést a gimiben?

A műszaki egyetemeken nagy általánosságban elég húzós az első néhány év, elsősorban a kemény matematika, mechanika, termodinamika és egyéb alapozó vizsgák miatt. Bár nem mondom, hogy ez sétagalopp volt számomra, nagyon jól tudtam építkezni a gimiben megszerzett alapokra. Ezért különösen hálás vagyok Augusztin Mónika tanárnőnek és Tűri László tanár úrnak, akiknek a fakt óráira élvezet volt bejárni.

– Mik voltak a kedvenc tantárgyaid?

Fizika, matematika, földrajz – részben a tanáraimnak köszönhetően, részben az érdeklődésem miatt. Ezen kívül kiemelten kedveltem Mező István tanár úr biológia óráit, nagyon tetszett a stílusa, és bár nem ilyen irányba indultam tovább, mai napig érdekel a biológia, ami nagyrészt az ő érdeme.

– A nyelvtanulás, használható nyelvtudás akkor is fontos, ha itthon tanul az ember, hiszen a szakirodalom jórészt nem magyarul jelenik meg. De te mindent idegen nyelven tanultál. Okozott ez bármiféle gondot?

A gimnázium végén felsőfokú német és középfokú angol nyelvvizsgákkal indultam Bécsbe tanulni. Az oktatás németül zajlik, csak néhány tárgy volt angolul, például az áramlástan, amit egy olasz vendégprofesszor tartott, illetve néhány szabadon választott tárgyam. Sokan kérdezték, hogy nem volt-e nehéz a tanulás az idegen nyelv miatt, azonban érdekes módon ez nem jelentett akkora nehézséget, mint gondoltam. Szerencsére a nyelvtudásom elégnek bizonyult a kezdettől fogva az előadások megértéséhez, persze a kezdetekben az agyam nagyon elfáradt, ha napi nyolc órában idegen nyelven kellett egy előadott szakszöveget értelmeznie, de aztán hozzászoktam. Azért az első szóbeli vizsgám előtt izgultam rendesen, mert egy elég szigorú professzor vizsgáztatott, aki nem szerette kétszer feltenni a kérdést, és nem is volt igazán türelmes… Bár jó némettudással érkeztem, igazán jól itt kint tanultam meg a németet. Azonban egy idegen nyelv esetén nagyon fontos az alapok megfelelő elsajátítása, ezeket az alapokat pedig Szecseiné Túri Ibolya és dr. Bojtos Attiláné némettanárnőknek köszönhetem – nélkülük ma biztosan nem tartana ott az életem, ahol. A szüleim pedig kitartóan támogatták, hogy külön németórákra járjak, ezért hihetetlenül hálás vagyok. A nyelvtanulást nagyon megszerettem, az utóbbi egy-két évben az orosz nyelvvel kacérkodom, csak egyelőre nem sok időm jutott rá.

– Melyik egyetemen tanulsz? Tudod-e már, hogy mi lesz a folytatás?

Érettségi után a Bécsi Műszaki Egyetemen (Technische Universität Wien) tanultam tovább, gépész- és gazdászmérnöki szakon. Most végeztem az alapképzéssel, és 2019 márciusától ugyanezen irányon folytatom a mesterképzést. Ám elsősorban sosem tervezőmérnökként képzeltem el a jövőmet. Jelenleg úgy érzem, hogy nem valószínű, hogy közvetlenül fogom használni az ismereteimet a tengelyek méretezése terén, a mesterképzést is csak azért csinálom, mert érdekel. A mérnöki szakot leginkább azért választottam, mert ilyen beállítottságú vagyok, és szerettem volna a mérnöki gondolkodásmódot elsajátítani, ami egyre inkább úgy gondolom, sikerült. A mester alatt szeretnék az egyetemi kutatásokba nagyobb mértékben belefolyni, mint arra az alapképzés során lehetőségem volt. Az egyetemen szerettem meg igazán a tanulást – furcsának hangozhat, de nekem örömet szerez, ha egyre többet és többet tudok valamiről. Ugyanezen megfontolásból jelentkeztem az AIT (Austrian Institute of Technology) osztrák kutatóintézethez is.

Az egyetemen természetesen mindenki ugyanazt kapja nemzetiségtől függetlenül, mint az osztrák hallgatók és ugyanaz az elvárás is. A hallgatók kb. 30-40%-a nem osztrák nemzetiségű, így viszonylag multikulturális a környezet, ami nekem nagyon tetszik. Az osztrákok nagyon befogadók mindenkivel szemben, aki igyekszik beilleszkedni közéjük, jól megtanulni a nyelvüket, és velük együtt haladni – e téren van mit tanulni tőlük. Amiatt, mert nem német anyanyelvű vagyok, sosem ért semmilyen megkülönböztetés, sem pozitív, sem negatív értelemben. Szerencsére sikerült sok barátra és ismerősre szert tennem: van köztük osztrák, német, kínai, cseh, magyar, bolgár, kazah…

– Tizennyolc évesen egyik pillanatról a másikra kikerülni a családi körből egy teljesen idegen környezetbe nem lehetett egyszerű feladat, még akkor sem, ha ez a te döntésed volt. Hogy emlékszel vissza a kezdeti nehézségekre?

Bár nagyon lelkesen vártam, hogy elkezdhessem az egyetemet, mikor az első napon megérkeztem egy bőrönddel a bécsi kollégiumba, és rájöttem, hogy itt most teljesen egyedül vagyok, nagyon szokatlan, ijesztő érzés volt. Bár fizikailag nem voltam messze Magyarországtól, mégis távol van a család, a barátok és úgy minden, amiben eddig mozogtam. Külföldön voltam, így ez egy nagyon hirtelen és markáns környezetváltás volt. Rájöttem, hogy kint újra fel kell építenem egy új környezetet, megismerni a várost, az országot, új embereket ott, ahol élek, mindemellett az otthoni barátaimat sem elveszíteni. Ez egy nagy kihívás volt eleinte. Amire büszke vagyok, hogy sikerült ezt a feladatot megvalósítani.

– Milyen munkalehetőségek várnak rád, mit szeretnél csinálni, ha végzel?

Az egyetem alatt voltam Bécsben biciklis ételfutár, ami egy fizikailag kemény, de hasznos nyári munka volt. Megismerhettem egész Bécset két keréken. 2018 nyara óta pedig az OMV bécsi központjában dolgozom, ami az első tapasztalatom egy multinacionális vállalati környezetben, s ezáltal egy fontos tapasztalat. A gépész- és gazdászmérnöki végzettségemmel – elsősorban az utóbbi kiegészítő szerepe miatt – nagyon változatos területeken tudok elhelyezkedni, természetesen elsősorban ipari vállalatok jönnek szóba. Az egyetem mellett nyaranta még szeretnék kipróbálni néhány számomra érdekes céget, de a későbbiekben lehetségesnek tartom, hogy inkább saját vállalkozást szeretnék felépíteni.

– Emlékszem, hogy az egyik sportnapra „hoztál” egy vitorlázó repülőgépet. Hogy kerültél kapcsolatba a repüléssel?

2003-ban repültem először, egy családi nyaralás alkalmával. Akkor annyira magával ragadott ez az élmény, hogy eldöntöttem, utasszállító pilóta szeretnék lenni. Ez a törekvésem körülbelül 10-12 éven át kitartott, de a gimnázium vége felé, a pályaválasztás közeledtével különböző okok miatt mégis úgy döntöttem, meghagyom hobbi szinten. 2013-ban kezdtem el a vitorlázórepülő kiképzést a szolnoki sportrepülőtéren, és egy év múlva megszereztem a „repülő jogosítványt”, azaz a pilóta szakszolgálati engedélyt vitorlázó repülőgépre. Kicsit vicces, ha visszatekintek, hogy hamarabb vezethettem egyedül repülőgépet, mint autót. Aztán a budaörsi repülőtérről repültem további négy évet, körülbelül 110 órát töltöttem a levegőben, egyedül és „utasaimmal”, akik főleg a családtagjaim illetve barátaim voltak.
Később motoros vitorlázógépre is kiterjesztettem a jogosításom. Azonban 2018 óta kevesebb időm maradt a repülésre, fél gőzzel pedig nem szeretném csinálni, így néhány évre szüneteltetem a sportrepülést. Amint időm engedi azonban, mindenképpen újra repülni szeretnék, mert ez egy gyönyörű sport – nagyon izgalmas egy nyári napon, a 35 fokos kánikula közepén 2000 méter magasról egy gomolyfelhő alján hűsölve lenézni a tájra, miközben akár öt órán keresztül is egyszerre kell figyelni a repülőgép vezetésére, a folyamatosan változó időjárási körülményekre, a navigációra, rádiókommunikációra, és nem utolsósorban a saját teljesítőképességünkre (fáradság, éhség, kiszáradás, esetleg oxigénhiány). Sokat tanultam a repülésből.

Köszönöm a beszélgetést. Sok sikert kívánok a folytatáshoz!

Volter Etelka

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

„Lerúgták a biciklijéről a fogyatékos srácot”

Megtámadtak egy fogyatékos fiatalt Cegléden a Nagykőrösi úton –...

Másodrendű állampolgárok Cegléden

Miért vagyunk másodrendű állampolgárok Cegléden? Avagy csak a pénzünk...

Legjobb Otthon Ingatlaniroda

Új ingatlaniroda nyílik Cegléden a Kossuth Ferenc utca elején....

Páros portré a megbántottságról

A hetvenes években Cegléd főterén Bakányi Gyula festőművész gyakran...

55 éve zárta be kapuit a Vízjárási iskola

A szoljon.hu oldalon jelent meg írás a Törtel külterületén...