A főváros forgalmasabb terein, például a Deákon vagy a Móriczon járkálva gyakran látni srácokat szögletes tereptárgyak körül egykeréken pattogni. A buszra, villamosra várva az ember aggodalommal vegyes ámulattal nézi őket, amint feszes fékcsikorgásokkal kísérve korlátok és trafóházak között ugrándoznak elnyújtott mozdulatokkal. Persze ebben a kerékagyzsibbasztó hidegben még nem kerülnek elő az összelapított BMX-re emlékeztető, jobbára nyereg nélkül szerelt bringák, ehavi Aranyvilla díjasunk apropóján mégis a triál kerül figyelmünk középpontjába. A szakág legkiemelkedőbb hazai képviselőjével, Hegedűs „Hege” Lászlóval beszélgetett hajmeresztő mutatványairól, karrierjéről és terveiről a We Love Cycling online biciklis magazin.
–Bár mostanra úgy tűnik, mintha a triálozáson kívül mást se csináltál volna születésedtől fogva, mi volt mégis az első élményed kétkerekű járművel?
-Az első élményem nem is a kétkerekűekhez, sokkal inkább a kis háromkerekű biciklihez köthető. A szüleim elmondása szerint vérprofin kerülgettem a szoba közepén található asztalt és székeket. Hosszú éveken keresztül görkorcsolyáztam, de volt BMX-em és gördeszkám is. Én csak arra emlékszem, hogy imádtam gurulni és minden nap tekerni szerettem volna. 13 éves koromban viszont megláttam, hogy létezik a triál szakág. Akkor éreztem azt, hogy semmi mást nem szeretnék csinálni.
