14.5 C
Cegléd
2025. július 11. péntek
spot_img

Nővérbál Nagykőrösön

Híres magyarok nyomában mottóval rendezték meg a 27. Nővérbált szombat este Nagykőrösön, a Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumban.

A település életében tradicionális bált a Nagykőrösi Rehabilitációs Szakkórház és Rendelőintézet és a Minőségi Betegellátás Alapítvány együttesen rendezte meg. A bál bevételével a vendégek az alapítvány munkáját támogatták, amit a dolgozók továbbképzésére, különböző tanfolyamokon való részvételére fordítanak.

Nyitányként dr. Czira Szabolcs, Nagykőrös polgármestere, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara alapellátási alelnöke, dr. Hirdi Henriett Éva, a Magyar Ápolási Egyesület elnöke, Minya Tünde és Tankó Ágota főigazgató köszöntötte a vendégeket. A főigazgató méltatta az egészségügyi dolgozók munkáját és elmondta, hogy a bált minden évben hosszú hónapokig tartó szervezési munkálatok előzik meg, melyben a kórházi dolgozók egyharmada vesz részt. Hangsúlyozta, hogy az előkészületek igazi csapattá kovácsolják a dolgozókat és jobb, mint egy csapatépítő tréning.

A köszöntők után Dobóczi Csaba, a kórház zeneterapeutája meglepetés műsorában híres magyar zeneszámokat énekelt a közönségnek, majd vacsora következett.

A híres magyarok nyoma a menüsorban is megjelent, hiszen nemzeti büszkeségeink kedvenc ételeit fogyaszthatták a bálozók. A menü Újházi Ede színész nevét viselő, vén kakasból főtt levessel indult. Ezt követően a vendégek választhattak Szent-Györgyi Albert és Arany János kedvenc étele, a galuskával tálalt paprikás csirke és Széchenyi István gyakran fogyasztott étke, a bajor módra készült csülök között. A desszert Rákóczi-túrós volt, melynek a hiedelemmel ellentétben nincs köze Rákóczi fejedelemhez. A sütemény Rákóczi János mesterszakács találmánya és azt az 1958-as Brüsszeli Világkiállítás magyar éttermének konyhafőnökeként tette nemzetközileg is ismertté.

Az este további részében akrobatikus elemekkel tarkított különleges csárdást mutattak be a kórház munkatársai, éjfélkor pedig tombolahúzás következett.

Forrás: baon.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...