4.1 C
Cegléd
2026. október 16. péntek
spot_img

Felemás hétvége a medencében!

A szombati napon felnőtt csapatunk hazai környezetben 16 órai kezdéssel fogadta a 3. helyen álló Vasas SC csapatát a férfi OB1/B bajnokság soron következő fordulójában. A Vasas SC ezen csapata 2 hete nyerte meg a nagyon rangos Komjáti kupát, így tudtuk, hogy nem egyszerű mérkőzés vár ránk. Továbbá sajnos csapatunk egy felnőtt játékossal kevesebb lett, mivel a héten Bernula Gergő bejelentette, hogy tanulmányait Hollandiába folytatja, így a 14 játékosból 7 felnőtt játékos maradt, ezért hiányzó felnőtt játékosokat ifjúsági és serdülő játékosainkkal pótoljuk. A mérkőzésen a hősies játék ellenére vereséget szenvedtünk el. A meccsen Muth Dániel kitűnő játéka kiemelendő.

Ceglédi VSE – Vasas SC 9:10
Gólszerzők: Muth Dániel 4, Hajek Zsombor 3, Fekete Ákos (serdülő játékos), Simon Balázs

A hétvége folytatásaként vasárnap Kecskemétre látogatott országos fiú gyermek, serdülő, ifjúsági csapatunk.

Az első mérkőzést a serdülők játszották. A csapatban többen betegek voltak a héten illetve más elfoglaltság miatt nem szerepeltek a mérkőzésen, ennek ellenére akik játszottak minden megtettek a győzelem érdekében. Végig nagy csatában fej-fej mellett haladtak a csapatok. A rendes játékidőben döntetlen eredmény született. A büntetőkkel járó feszültséget a ceglédi fiatalok bírták jobban, így meglepetést okozva megérdemelt győzelmet arattak. Az egész csapat dicséretet érdemel.

KESI – Ceglédi VSE 14:16
Gólszerzők: Ecser Bence 5, Kiss Máté 4, Fekete Ákos 3, Tarbály Zoltán 2, Csáti Márton,
Medveczki Gábor

A folytatásban gyermek csapatunk ugrott a medencébe, hogy megnehezítse a bajnokság élmezőnyéhez tartozó Kecskemét dolgát. A mérkőzés sajnos számunkra nem úgy kezdődött, ahogyan azt a megbeszélés alapján terveztük rengeteg hibát követünk el valamint fegyelmezetlen játékunknak köszönhetően ellenfelünk már az első negyedben tudtunkra adta, hogy ma nem nyerhetünk. A mérkőzésen sajnos voltak játékosaink, akik önmaguk árnyékaként játszottak.

KESI – Ceglédi VSE 17:4
Gólszerzők: Szendrei Dávid 4, Szabó Róbert, Medveczki Gábor

A hétvége lezárásaként ifjúsági csapatunk játszott a KESI korosztályos csapatával. A meccsen felejthető teljesítménnyel nyertünk. A győzelem elsősorban Bezzeg Marcell kitűnő védéseinek valamint Milus Dávid, Ecser Bence kiváló játékának volt köszönhető.

KESI – Ceglédi VSE 9:10
Gólszerzők: Milus Dávid 5, Ecser Bence 4, Nagy Dávid

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Rajta Zselyke az országos Diákolimpia döntőjében

Szép sikereket ért el a mindössze tízéves ceglédi Rajta...

Újjászületik a Barack Szaunavilág

Magasabb szintre emelik a szaunaélményt Tiszakécskén Átfogó megújuláson megy keresztül...

Két autó vált a lángok martalékává

Két személygépkocsi is teljesen kiégett a napokban térségünkben. Kedden...

Országos figyelem Cegléden

Az országos sajtó kiemelt figyelemmel követi Hankó Balázs volt...

Kábítószerre kellett a pénz, ezért rabolt

A Ceglédi Járási Ügyészség minősített rablás bűntette miatt emelt...