5.5 C
Cegléd
2025. május 25. vasárnap
spot_img

Teltházas beszélgetés Molnár Piroskával

Február 13-án Molnár Piroska színésznővel folytatódott a Kossuth Művelődési Központ „Kulissza” beszélgetés-sorozata. A beszélgetést ezúttal is Szarka János, rendező vezette. A Nemzet színésze a teltházas beszélgetésen arról is vallott, hogy számos módon kötődik Ceglédhez. Az egyik ma is élő kapcsolódás a Patkós Irma Művészeti Iskola, Gimnázium és Szakgimnáziumhoz köti. A rendezvény után az intézmény tanárai és végzett színésznövendékek – Csiki Eszter, Majláth Arpád, Jámbrik Máté, Kázmér Tamás – köszöntötték a színésznőt, egykori vizsgaelnöküket.

Molnár Piroska 1945-ben született Ózdon. A Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas,  Jászai Mari-díjas, Prima Primissima díjas színésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára.  1968-ban végzett a Színművészeti Főiskolán. Pályafutása során többek között a kaposvári Csiky Gergely Színház, a Katona József Színház, a Szegedi Nemzeti Színház és a budapesti Nemzeti Színház tagja, valamint számos film nemzetközileg is elismert szereplője.

A prózai szerepek mellett számos zenés darab főszereplője is, így például az Ármány és szerelem Millernéje, mely alakításáért 2010-ben elnyerte a színikritikusok Fővárosi Színházi Díját. 2005 óta az Aase-díj kuratóriumának tagja. 2011-ben Nagymama-díjat alapított a legígéretesebb kaposvári fiatal női és férfi színész számára, amelyet évente ítélnek oda. Az elismerést minden évben Csiky Gergely születésnapján, december 8-án adják át. 2012-tól a Thália Színház színművésznője.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Alapszakasz bajnok a Ceglédi KK SE U20

A férfi kézilabda U20 I. osztály keleti csoportjának élén...

Miniszteri tájékoztató Cegléden

Május 23-án Földi László országgyűlési képviselő vendégeként Cegléden tartott...

Drog miatt menekült a rendőrök elől

A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a ceglédi nyomozók...

Pénz nélkül nincs fejlődés – de Ceglédnek több kell ennél!

Pénz nélkül nem lehet fejleszteni semmit. Egy város működtetése...

Csemőnél fogták el a németek által körözött drogdílert

Csemő térségében fogták el azt a 26 éves magyar...