9 C
Cegléd
2025. március 28. péntek
spot_img

Levelet hozott a posta…

A hét majdnem minden napján dob be leveleket, újságot a postás a ládámba. Megelégedéssel olvastam azt is, hogy a Magyar Posta mintegy 30 ezer dolgozójából több mint 23 ezer 10 százalékos vagy azt meghaladó mértékű bérfejlesztésben részesül az idén.

Lehet, hogy a Ceglédi Postahivatalnál erről már előbb is értesültek, mert a minap valamelyik hivatalnok már „túlbuzgón” intézkedett a fizetésemelés reményében…

Ugyanis az elmúlt héten ismét kaptam egy levelet a Ceglédi Közös Önkormányzati Hivataltól, így ezt, mivel csekk is volt benne különös figyelemmel szoktam kezelni, hogy az elmulasztás miatt ne kelljen késedelmi pótlékot fizetni.

A számlaegyenleget elolvasva meglepett, hogy úgy rémlik, ezeket már tavaly befizettem, átutaltam. A csekkeket megnézve azokon meglepetéssel vettem észre, hogy 2018. 09.17. befizetési határidő szerepel! Előkerestem a kommunális adó és a helyi iparűzési adó átutalási tranzakcióját és bementem a Cegléd Város Önkormányzat Adócsoportjához. Ott közölték, hogy az adószámláim rendben vannak és még ki sem küldték az ez évi csekkeket.

Nem hagyott nyugodni a téma és tüzetesebben megvizsgáltam még a borítékot is. Azon a Ceglédi Posta körbélyegzőjén 2018. 08. 27. szerepelt és ugyanakkor a boríték alján narancssárga nyomtatással 2019. 03. 25-i dátum szerepelt, ami a postai kézbesítést jelenti!

Van olyan szomszédom, aki mindezeket meg sem nézi, fogja a csekkeket és látatlanban másnap befizeti. De nem is ez a lényeg, hanem elgondolkodtam rajta, hogy vajon hol volt eddig ez a fontos levél csekkekkel és számlaegyenleg értesítéssel? Kinek a kezébe került jó fél év után ez a levél és miért küldték ki utólag? Vajon mennyi ilyen fontos levél tűnhet el naponta? Hogyan tudom a saját igazamat bebizonyítani a hivatalnak, hogy bizony én nem kaptam csekket, ezért nem fizettem be az adót?

Tapasztalatból tudom, hogy ha nem kapok csekket, nekem kell utána menni és rendezni a tartozásomat, mivel a befizetés elmaradása az adózó felelőssége.

Jó lenne, ha a Ceglédi Posta kivizsgálná ezt a bakit!

Mészáros Iván
Vörösmarty tér 6. szám alatti lakos  

 

 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Egy jótékony hatású gyógynövény: a moringa

Az elmúlt években egyre nagyobb fókuszt kapott az egészségtudatos...

Az egészséges étrend fontossága

A tavasz különleges időszaka sokak számára. A meleg beköszöntével...

A céges mobilflotta karbantartásának rejtett előnyei 

Vajon eléggé törődünk a vállalati mobiltelefonokkal? Furcsán hangzik, de...

Balatonszárszói tábor?

A Törvényszék első fokon, még nem jogerősen elutasította a...

Labdarúgó szakosztály utánpótlás – Út Európa felé

Közel 10 év után jutottunk el egy olyan tornára,...