12.2 C
Cegléd
2025. május 23. péntek
spot_img

Készül a megmérettetésre a „virágos Csemő”

Csemő és Nagykőrös első embere is részt vett azon a március 25-ei budapesti sajtótájékoztatón, amelyet a Magyar Turisztikai Ügynökség szervezett azon alkalomból, hogy az idén immár 26. alkalommal indul útjára a Virágos Magyarország környezetszépítő verseny, amelyre a települések önkormányzatai nevezhetnek.
Nagykőrös az 50 ezernél kisebb lakosságszámú települések, Csemő pedig az 5000 főnél kisebb települések kategóriáját nyerte meg 2018-ban, ez utóbbi 1997 után második alkalommal. A tájékoztatón Nagykőrös polgármestere Dr. Czira Szabolcs és Dr. Lakos Roland Csemő polgármestere is bemutatta települése szépségét, értékeit, európai megmérettetésre való készülődését.

https://www.facebook.com/nagykorosma/posts/1076932472509198

– Július 3-án látogatja meg Csemőt, az Európai Virágos falvak és városok nemzetközi zsűrije. – nyilatkozta lapunknak Dr. Lakos Roland. – A mindössze 4 órás programra izgalommal készülünk: bemutatjuk a település belterületén a köztereinket és a nevelési-oktatási intézményeinket kívánjuk bejárni, majd a külterületen a Sportcentrum, Tájház, Marosi Faiskola megtekintésével folytatódik a program. Ebéd után a Kulturális Kiállítóhely, a községi temető, megtekintése és bejárása következik a zsűrizés zárása terveink szerint a Csuda-Csikó tanyán lesz.
A polgármester elmondta folyamatosan dolgoznak, hogy Csemő legjobb formáját nyújtsa a nagy napon: – A kollégáim túl vannak a gyepszellőztetésen, a műtrágyát elszórtuk minden zöldfelületünkön, továbbá mindenütt elindítottuk a locsolást. A padok és a játszótéri asztalok felületfestését is felfrissítettük, új kukákat is készítettünk. A jövő héten már látványosabb szakaszába lép a zöldhalmi „kis-központ” kialakítása. Lesz köves burkolat a szaletliknek és főzőhelyeknek, tervezünk gumiburkolatot a kondieszközöknek, továbbá zöldítünk is természetesen, a Monori dűlő felőli részen füvet vetünk és fákat ültetünk. Március 25-től pedig megkezdődnek az Öko-centrum és Kulturális kiállítóhely udvari környezete kialakításának munkálatai is. A vállalkozó itt parkolót épít, íjászpályát alakít ki, szabadtéri tantermet létesít, játszótéri eszközöket telepít, továbbá feladat tanösvény, főzősziget, és kerti tó elkészítése is.

Fotó: Önkormányzati Hírek Nagykőrös

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Drog miatt menekült a rendőrök elől

A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a ceglédi nyomozók...

Pénz nélkül nincs fejlődés – de Ceglédnek több kell ennél!

Pénz nélkül nem lehet fejleszteni semmit. Egy város működtetése...

Csemőnél fogták el a németek által körözött drogdílert

Csemő térségében fogták el azt a 26 éves magyar...

Séta az orvossal

Május 18-án délután indultak az újvárosi részen a sétálni...

BioBlitz Csemőben

Több száz növény és állatfaj, köztük több olyan is,...