1.1 C
Cegléd
2025. február 13. csütörtök
spot_img

Egy pontot szerzett a CVSE

Nagyon fontos mérkőzés várt ma a csapatra a Mosonmagyaróvár ellen és ennek szellemében léptek pályára a fiúk már az első perctől. Nagyot küzdöttünk, még emberhátrányban is, de egy megpattanó lövés miatt csak egy pontot  tudtunk szerezni.

Az első negyedórában ismerkedett egymással a két csapat, nem alakultak ki helyzetek a kapuk előtt, de utána nagyobb fokozatra kapcsolt a csapat és sorban jöttek a hazai lehetőségek. A 20. percben egy vendég játékos csúsztatott a saját kapufájára Olasz elől, majd Preklet pillanatai jöttek.
Védőnk a 29. percben Fejes szabadrúgása után csúsztatott nagyszerűen kapura, de a labda elakadt a pont ott keresztbe futni akaró Oldalban. Nem sokkal később ismét Fejes és Preklet volt a labda útvonala, de a csúsztatás most nem a kapura, hanem nagyszerűen középre Olasz elé hullott, támadónk pedig kapu felé is tudta piszkálni, de végül a védőről kifelé pattant a labda.

A 38. percben került először helyzetbe a vendég csapat, amikor elég üresen kapta a labdát 10-12 méterre a kapunktól a Mosonmagyaróvár nyolcasa, de a nagy helyzetben fölé lőtt. Négy perccel később pedig jött Sigér, aki egy óriási bombát zúdított az ellenfél kapujába. 1:0

Majdnem gólra gólt rúgott a csapat, de az égiek nem voltak ma velünk. Először Ágoston rúgott zúgó kapufát, majd Oldal fejelt mellé centikkel. Nem sok kellett hozzá, hogy két gólos előnyben mehessünk a szünetre, ami egy nyugodt második félidőt eredményezhetett volna, de ez nem jött össze pár centiméternek köszönhetően.

A második félidő sajnos nem kezdődött jól egy akciónk után a vendégek hozták volna ki a labdát, amikor a szerelni próbáló Földi becsúszva megrúgta ellenfelét, a játékvezető pedig felmutatta a piros lapot.
Nyugodtabb második játékrész helyett jöhetett egy sokkal stresszesebb. A csapat azonban ment tovább, mindent megtett a győzelemért, három perccel később Olasz emelt gyönyörűen kapura, de ismét centiken múlt, de a kapufát találta el a labda.

Amíg minket a balszerencse súlytott, ellenfelünk óriási szerencsével, egy megpattant lövéssel egyenlíteni tudtak, gyakorlatilag helyzet nélkül a találkozón. A gól után elég hektikus lett a mérkőzés, mindkét csapat próbálkozott, hiszen egyiknek sem volt jó eredmény a döntetlen. Nagy helyzetekről azonban a folytatásban már nem beszélhettünk. Lehetőségeink ugyan voltak, de vagy az utolsó pillanatban fejelték ki a labdát Olasz elől, vagy a beadásról maradt le a hosszú oldalon centikkel Lukács, vagy a lövés akadt el egy védőben.

A csapat ma megdolgozott azért, hogy talán egy kis szerencsével is, de nyerni tudjon, ez azonban nem jött össze, fortuna ma nem velünk volt. Ez az egy pont azt jelenti a többi eredmény tükrében, hogy egy ponttal tudtunk közelebb kerülni a Balmazújvároshoz.

A ma látott akaratot kell a pályára vinni a hátralévő hat mérkőzésen és bízunk benne, hogy legközelebb már a szerencse is mellénk áll és kifizetődik a befektetett munka. A következő ellenfél jövő hét vasárnap a Budaörs lesz Tatabányán.

Ceglédi VSE – CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR, MTE 1904 1:1

Kezdőcsapat:
Mursits – Wild, Preklet, Farkas, Fejes – Sigér, Ágoston, Oldal – Földi,
Olasz, Lukács

Cserék:
Lukács helyén Szilágyi
Oldal helyén Csirmaz

Gól:
Sigér (’42. p.)

Kőházi Ádám
Fotó: CVSE Labdarúgás

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

DK jelölt

Újabb országgyűlési képviselőjelölt személyére derült fény az immár 14....

Édesanyját bántalmazta

A Nagykátai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Szolnokra „igazoltak” a Lőrincz-fivérek

A magyar birkózósport legeredményesebb testvérpárja, Lőrincz Tamás és Lőrincz...

Főispán az alpolgármester választási ügyről

Az alpolgármester választás ügyében is nyilatkozott Dr. Tarnai Richárd...

Új igazgató az Örkényi úti iskolában

Új intézményvezető áll az Örkényi úti iskola élén: Rácz...