20 C
Cegléd
2025. július 11. péntek
spot_img

Ittas járművezetők Cegléden és környékén

A Ceglédi Járási Ügyészség gyorsított eljárásban állította bíróság elé azt a három férfit, akik ittasan vezették gépkocsijukat Cegléden és Törtelen. Az elkövetők kevesebb, mint két hét alatt bíróság elé álltak.

A gyanúsítottak 2019 márciusában és áprilisában Cegléd és Törtelen vezettek ittas állapotban. lakott területén vezették gépkocsijukat úgy, hogy előtte szeszesitalt fogyasztottak. Az ittas sofőröket a Ceglédi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztályának rendőrei ellenőrizték, majd az elkövetőket előállították a Ceglédi Rendőrkapitányságra. A három ittas sofőr közül kettő nem először állt már bíróság előtt ittas vezetés miatt. Ráadásul az egyikőjüket a cselekményt megelőzően négy nappal ítélte el a Ceglédi Járásbíróság – nem jogerősen – ittas állapotban elkövetett járművezetésért. Két elkövető pedig a tettenérésükkor még érvényes vezetői engedéllyel sem rendelkezett. A Ceglédi Járásbíróság ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt az elkövetők közül két férfit 10 hó, valamint 1 év, végrehajtásában 2 évre felfüggesztett fogházra és közúti járművezetéstől eltiltásra ítélt, továbbá az egyik férfit kötelezte, hogy vegyen részt alkoholfogyasztásról leszoktató gyógykezelésben. A harmadik férfit pedig 1 év végrehajtandó fogházra ítélte a bíróság, de mivel voltak más felfüggesztett szabadságvesztés büntetései is, amelyek próbaideje még nem telt le, azokat is le kell töltenie.

(Pest Megyei Főügyészség sajtóközleménye alapján.)
A kiemelt kép illusztráció.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...