15 C
Cegléd
2025. július 9. szerda
spot_img

Területi győzelem Nyársapáton

Szombaton Nyársapáton került lebonyolításra a kötöttfogású diák és serdülő területi csapatbajnokság. Diákoknál kilenc, a serdülőknél három csapat küzdött meg a három-három továbbjutó helyért.
A diákoknál három hármas csoport került kialakításra, ahol a csapatok körmérkőzéssel döntötték el a helyezéseket. A Cegléd Enying és a Monor csapatával került egy csoportba. Az első mérkőzésen Cegléd az Enying ellen 8 – 3-ra nyert. A három vereség abból adódott, hogy a Cegléd három súlycsoportban nem tudott versenyzőt kiállítani. A második mérkőzésen Monor ellen 8 – 3-as vereség született. A csapatból hiányzott könyök sérülés miatt, ennek a korosztálynak az országos bajnoka Ungvári Tibor. Ez és a  három lukas súlycsoport nagy hátránynak bizonyult a végső győztes Monor ellen. A csapat így a csoport második helyén végzett, ami azt jelentette, hogy nem jutott be az országos döntőbe. Végül az 5. helyen végzett.
Eredmény:
1. Monor
2. Érd.
3. Gurics
4. Sziget SC
5. CVSE
Az 5. helyezett csapat tagjai: Barna József, Kiss Marcell, Kiss Rómeó, Lipták Martin, Dinyák Benjamin, Szabó Roland, Fekete Ádám, Budai Ferenc, Nagy István, Józsa Kinga, Manczák Martin, Kamasz Mária.
A serdülőknél mivel csak három csapat Cegléd, Érd és Dunaferr nevezett, így a Területi Bajnoki címért küzdöttek a csapatok. Ebben a korosztályban a Cegléd mind a két csapat ellen magabiztos 8 – 1 arányú győzelmet aratott és így megérdemelten szerezte meg a csapat bajnoki címet.
Eredmény:
1.  CVSE
2.  Érd
3.  Dunaferr
A területi bajnok csapat tagjai: Józsa Attila, Manczák Ruben, Rafael Dániel, Mizsei Milán, Rehor Levente, Mizsei Ádám, Csiszár Adrián, Szabó Richárd, Varró Zoltán, Pék Norbert, Csiszár Márkó és Ujszászi Szabolcs.
Pap Ferenc

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...

Engedélyköteles lehet a klíma elhelyezése

Fontos tudnivaló klímát szereltetőknek: Engedélyköteles lehet a kültéri egység...

Oklevelet kapott a cegléd-bedei polgárőrség

Oklevelet kapott a cegléd-bedei polgárőrség – a város sajnos...

Tűz és torlódás a 441-esen

Jelentős torlódás alakult ki július 7-én délután a 441-es...