15.1 C
Cegléd
2024. október 6. vasárnap
spot_img

Célegyenesben 

Látványos szakaszához érkezett a Rákóczi úti társasház építése, a napokban már a homlokzatot színezik. A Rákóczi és Batthyány utca sarkán – az üzletek üvegfalának beépítése után – hamarosan már látható a végleges homlokzati kép. A munkálatokról Erdélyi Gyula befektetővel és a beruházást vezető vejével Hering Tamással beszélgettünk.
– Valóban terv szerint haladunk a munkákkal – erősíti meg Hering Tamás. – Télen sok munka zajlott az épületen belül, ami nem látszott kívülről, de most már a homlokzatképzéssel látványos szakaszába érkeztünk a beruházásunknak. Heteken belül beépítésre kerülnek az üzletek üvegfalai, így a Rákóczi és Batthyány utca sarok már csaknem kész állapotát fogja mutatni.
– Voltak és lehetnek még késedelmet okozó tényezők az építkezés során?
– Az anyagi erőforrásokon túl, amely számunkra rendelkezésre áll anélkül, hogy a vevőink finanszíroznák az építkezésünket, két olyan pont lehet ma az építőiparban, ami szűk keresztmetszetet jelent a beruházásoknál. Az egyik a kivitelezők megléte. Örülünk, hogy nekünk ezzel nincs gondunk, megbízható, jó referenciával rendelkező, a határidőket tartó kivitelezőkkel szerződtünk le. Több team dolgozik az építkezésen, van olyan időszak, amikor 50-60 szakember is egy időben. A másik kritikus tényező az anyagellátottság: az építőipar jelenlegi túlteljesítése miatt bizonyos anyagokra akár hónapokat kell várni, ilyenek például a betongyártású elemek, különböző építőanyagok, kőzetgyapot. Ez utóbbira például úgy készültünk fel, hogy előre gondolkodtunk és már tavaly megvettük a komplett szigetelést, amelyet több kamionnal le is szállítottak és hónapokig tároltunk. Szerencsére az előrelátó tervezéssel, anyaghiány miatt nem kellett a kivitelezőknek várakozniuk.
– Mikorra várható a befejezés? Az első családok akár már itt is karácsonyozhatnak?
– Minden kivitelezővel december 10-ei céldátummal szerződtünk, ami teljesen reális, tartható határidő. A műszaki átadás-átvételi eljárást megkezdjük decemberben, melyet követően megindíthatjuk a használatbavételi engedélyezési eljárást. Az év végi ünnepek és szabadságok miatt a hatósági eljárás lezárása átcsúszhat a 2020-ra, így inkább azt mondanánk, hogy a jövő év első negyedévében már biztosan beköltözhetnek az első családok.
– Gondolom, a vevők első kérdése a négyzetméterár…
– Igen, valóban ez az első kérdés az érdeklődőktől. Átlagosan 440 ezer forintos áron értékesítjük a lakásokat. Ha arra gondolunk, hogy használt lakásokat is 400 ezer forintos négyzetméteráron vásárolnak, akkor ez nem nagy különbség egy újépítésű lakásért, különösen nem egy ilyen magas műszaki tartalommal bíró és kiemelt belvárosi helyszínen épülő beruházás esetében. Fontos megemlíteni, hogy a tervezőink élhető tereket, tágasabb lakásokat álmodtak meg, mint a szükséges minimumra törekvő, profitorientált építőipari vállalkozások esetén az megszokott. Nálunk a 70-75 m2 lakásnagyság az általános, tehát ezek értékei nyilván magasabbak, mint egy kisebb lakásé. Hozzáteszem, hogy a kisebb alapterületű lakások mindegyike – magasabb négyzetméteráron – elkelt már, míg a nagyobb, kétszintes két fürdőszobás lakások alacsonyabb, 380-390 ezer forintos négyzetméter áron kerültek és kerülnek értékesítésre. Ehhez az árhoz képest a társasház high tech épület lesz: hőszivattyúval, padlófűtéssel, központi klimatizálással, két 8 személyes hidraulikus lifttel, napelemparkkal a tetőn, zöld tetőkerttel. A lakásokba tömör fa ajtókat gyártattunk, a beépített redőnyök elektromosak, minden lakásban távirányítóval ellátottak. Igyekszünk, olyan lakásokat építeni, kialakítani, ami nekünk is tetszik, amelyben mi is szívesen laknánk. Minden olyan extrát, amit saját magunknak is beépítenénk, azt ezekbe a lakásokba is beépítjük anélkül, hogy a saját ízlésünket rákényszerítenénk a majdani lakókra: olyan készültségi fokban készülnek el a még el nem kelt lakások, hogy a leendő tulajdonosainak lehetősége legyen burkolatokat és szanitereket is választani.

– Kiknek ajánlja leginkább, hogy itt vásároljanak lakást?
– Tekintettel arra, hogy a kormány jelentősen kibővítette a családosok támogatását, jó választás lehet a családalapítás előtt álló fiatal házasoknak, valamint a nagyobb családoknak is például a kétszintes két fürdőszobás lakás, ahol a szülői és a gyerekek, fiatalok élettere el tud különülni. De érdeklődnek olyan szülői párok is, akiknek a gyermekeik már kiszálltak a családi fészekből és már csak időszakosan, de családostól érkeznek haza rövidebb-hosszabb látogatásra és felköltözve az emeletre, külön életteret tudnak maguknak kialakítani. A vásárlók között a fiatal pártól a nyugdíjasokig minden korosztály előfordul. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy az eddigi vevőinkkel nagyon jó kapcsolat alakult ki az együttműködésünk során, melyben lehetőségük volt saját magukra szabni a lakásukat, apróbb változtatásokat kérni. Minden vevőnk érzi, hogy itt egy presztízsértékű épületről van szó, olyan személyek vásárolnak itt lakást, akiknek fontos a minőség és akár lakóként, akár befektetőként szem előtt tartják, hogy 20-30 év múlva is értékálló ingatlanuk legyen. Ezúton is köszönjük a bizalmukat, amelyet belénk fektettek. Befektetőként pedig az a célunk, hogy szerethető és magas minőséget képviselő otthonokat adjunk át a leendő tulajdonosoknak.
Minden érdeklődő figyelmébe ajánljuk a www.erdelyihaz.hu weboldalt, ahol a lakásokról és üzletekről, az elhelyezkedésükről és műszaki felszereltségről minden alapinformáció megtalálható. Természetesen van lehetőség személyes találkozóra és a lakások személyes megtekintésére is – készséggel állunk mindenki rendelkezésére az elérhetőségeinken, amelyeket megtalálnak a weboldal „Kapcsolat” menüpontjában.

Hasonló hírek

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Tűzeset Abonyban

Kiégett és lakhatatlanná vált egy családi ház Abonyban a...

Gumicsizmában Cegléden

Gumicsizma. Lányoknak 30 éves korig menő a hordása, férfiaknak...

Meghalt egy 19 éves lány Cegléd közelében

Két autó ütközött össze pénteken kora délután a 4-es...

Mivel dobd fel a szürke hétköznapokat?

Van az úgy, hogy az embernek a szürke hétköznapok...

X. Sakkfesztivál

Szeptember 17-én került megrendezésre a Budai Várban a X....