1.7 C
Cegléd
2025. március 20. csütörtök
spot_img

Utánpótlás játékosok a CVSE felnőtt csapatában

Elkezdődött az NB III-as szezon és örömmel figyelhetjük, hogy több utánpótlás játékos is lehetőséget kapott a CVSE csapatánál.

A tavalyi tavaszi szezonban már több alkalommal a felnőtt kerettel edzett öt U19-es játékos, majd a felkészülést is az újjá alakult nagy csapattal kezdték meg. Minden edzőmérkőzésen lehetőséget kaptak és végül Schőn László vezetőedző is számol velük a bajnokságban.

Az öt játékos közül Orlov László, Kis Csaba, Katona Gergő és Faragó Milán kerültek fel a felnőtt csapathoz, míg Horváth Zalán a felkészülés végéhez közeledve Újpestre igazolt az U19-es csapathoz. A fenti nevekhez csatlakozott Simon Péter és Kotlár Zsombor is. Így öt 18 és egy 16 éves játékossal bővült a keret.  Minden játékos kettős versenyengedélyt kapott, így Ványi Zsolt U19-es csapatában és az NB III-as bajnokságban is szerepelhetnek.

Sok sikert és minél több játékpercet kívánunk a fiataloknak!

Forrás: cegledfoci.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Fellépés az illegális hulladékkezeléssel szemben

Harcot hirdetett az illegális hulladékkezelés ellen Abony. A napokban...

Segítség, segítek!

Előadás az autizmus világnapja alkalmából Az autizmus világnapja alkalmából április...

Állami kitüntetés

A kisparaszti gazdaságok érdekképviseletében végzett több mint 30 éves...

Családi vita Abonyban

Abonyban ünnepelte születésnapját március 7-én este a fiatalember, amikor...

Állami elismerés és Gubody-díj Papp Eleknek

Állami elismerést kapott nemzeti ünnepünk alkalmából Papp Elek fotóművész....