15.6 C
Cegléd
2025. július 9. szerda
spot_img

Nemzeti Színház Kecskeméten

Nemzeti minősítést kap a kecskeméti Katona József Színház 2020. január 1-jétől. A címet sajtótájékoztató keretében adta át dr. Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztere, Szemereyné Pataki Klaudia polgármesternek és Cseke Péter igazgató úrnak.
„Több mint hat évvel ezelőtt, amikor már láttam, hogy a társulat minden ízében megfelel a nemzeti színházi kritériumoknak, elindítottuk az első kérelmet. A színház mindeközben évről évre fejlődött, nagyobb feladatokat vállalt és látott el, amelyeket mind a kecskeméti közönség, mind a szakma is elismerésekkel honorált. Túl azon, hogy a Társulat egésze megérdemli az új minősítést, úgy gondolom, hogy a város polgárai, színház szerető, színházba járó nézői az igazi nyertesei a nemzeti színházi kinevezésnek” – mondta el Cseke Péter. A címet ünnepélyes keretek között is átadják október 5-én, a Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata által szervezett, Város Napja díjátadó-gálaesten. (Forrás: Váry Károly)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Link 1: https://www.desirel.be/       Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli,...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...

Engedélyköteles lehet a klíma elhelyezése

Fontos tudnivaló klímát szereltetőknek: Engedélyköteles lehet a kültéri egység...

Oklevelet kapott a cegléd-bedei polgárőrség

Oklevelet kapott a cegléd-bedei polgárőrség – a város sajnos...