15 C
Cegléd
2024. március 3. vasárnap
spot_img

És újra GigaSztár

Ha jól számolom – és miért ne számolnám jól – tizenegyedszer olvastam a plakátokon, tizenegyedszer legyintettem rá, (ej, elég nekem az X-faktor a tévében) és tizenegyedszer voltam ott pontosan 10-kor a Kamarateremben, hogy végignézzem az ifjú tehetségek vetélkedését (mert azért ez mégis csak más).
„Ahol éneklést hallasz, állj meg. A gonosz emberek nem dalolnak.” – jutott eszembe az idézet, amikor a színpadon egymást váltották a gyönyörűen éneklő gyerekek és felnőttek. A legfiatalabb 9 éves volt, a legidősebb éppen betöltötte a hetvenet.
Az egész országból jelentkeztek a versenyre, de mi az, ami évről évre ennyi embert, régieket és újakat idevonz. Mi az, ami miatt úgy érzik: itt kell lenniük. Aztán egy elkapott mondat adta meg a választ: „mert ez nem csak egy verseny, ez egy találkozási lehetőség olyan emberekkel, mint amilyenek mi vagyunk.”
És ezek a gyönyörű lelkű emberek olyan erővel, olyan tisztán, olyan meghatóan énekeltek, hogy nemcsak a közönségre voltak hatással, hanem a sokat próbált, szigorú zsűrinek is elakadt a szava. A zsűrinek – Dr. Kiss Mihályné, Csiszár Ágnes, Kecskeméti Ágnes és Ecsedi Péter – akik a tervezett 10 fő helyett 18-at juttattak a döntőbe, ezzel további lehetőséget adva a 3 kategóriából kikerülő élmezőnynek, hogy majd a döntőben bizonyíthassák tudásukat, ahol Csengeri Attila, az Operett Színház művésze lesz a zsűri elnöke.
Ugyan nem vagyok jogosult ítélkezni, de én azt mondom, ez már nem verseny lesz. Hiszen hogy lehetne igazságosan dönteni, hogy hasonlíthatnánk össze az almát a körtével. Itt mindenki jó, ki ebben, ki abban…
Egy biztos: aki eljön a december 21-én 10 órakor kezdődő döntőre a Kossuth Művelődési Központba, személyesen is meggyőződhet erről.
Én biztos, hogy ott leszek és vörösre tapsolom a tenyeremet… mert megérdemlik.

A döntő résztvevői: Szabó Petra, Van der Burg Eleonor, Juhász Botond, Horváth Gergő, Orgován Dorina, Petre Ricard, Czine Eszter, Theodor van der Burg, Oláh Maya, Kaszab Tamás, Tóth Nikoletta, Szabó Bettina, Csikós Zsuzsi, Fehér Richárd, Nagy A. Betty, Rózsa Viktor, Schwer Michelle, Tigli Hande Tímea

S. Petrényi Judit

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Ipari park botrány

Rendkívüli testületi ülés, sajtótájékoztató, elbocsátás, rendőrségi feljelentés - tovább...

650 millió forint a semmiért?

Dr. Csáky András polgármesternek köszönhetően szinte az ürességtől kong...

Nem mindennapi jelenség Cegléden

Az INFOSTART oldala is beszámolt róla, magas pollentartalom okozta...

A képviselői munka kulcsa: bizalom és kommunikáció

Az önkormányzati választások felé közeledve jelen lapszámunkban Takátsné Györe...

A játékosok szerint nincsenek tartozások

A Sportal.hu szerint a Ceglédi Kézilabda Klub SE „károsultjai”...