1.1 C
Cegléd
2025. február 13. csütörtök
spot_img

Kórház a város szélén…

A legnagyobb közösségi oldalon, levélben mondott köszönetet Cserepes Gábor a ceglédi kórház orvosainak, ápolóinak lelkiismeretes munkájukért.
„Sokan, sokszor írtak elmarasztalót, fogalmaztak meg kritikát, véleményt a nyilvánosság előtt okkal vagy ok nélkül a ceglédi Toldy Ferenc Kórház különböző szakellátásaival, azok minőségével, a különböző osztályokon uralkodó körülményekkel kapcsolatban.
Jelen sorok megírása kapcsán a velem történtekről szeretnék néhány szót ejteni az Intenzív Osztályon dolgozók – orvosok, nővérek, ápolók – munkájával összefüggésben.
Úgy hozta az élet és az emberi butaság, hogy augusztus, szeptember és október hónapokban elsősorban ezen az osztályon és más osztályokon is „vendégeskedtem” rövidebb-hosszabb ideig sok-sok problémával, de egyre növekvő életkilátásokkal. Hozzáértők és az orvosok jó része sem adott volna egy lyukas kétfillérest sem az életemért a sorozatosan felmerülő komplikációk miatt. Ezen az osztályon – természetesen nem kisebbítve a többiek érdemeit – hoztak vissza többször is és tartottak itt azzal az emberfeletti munkával, akarással, aminek eredményeképpen ezeket a sorokat leírhattam.
Méltóképpen köszönetet mondani ezért az áldozatos munkáért soha nem tudok, hiszen az emberi élet értéke nem mérhető semmilyen mércével, ezért csak annyit tudok mondani: … köszönöm…! A nagy nyilvánosság számára is álljon itt azoknak neve, jóllehet a teljesség igénye nélkül, akiknek része volt abban, hogy itt maradtam és a gyógyulás útjára léphettem. Dr. Tatár Domokos az orvos, akinek Emberként is a legmélyebb tisztelet jár. Szarvas Szilveszter, Banai István, Détári Dóra, Veres Kata, Tóth Anikó, Fehérné Kónya Tímea, Koglerné Nagy Anikó, Monori Zsuzsanna, Gyergyádes Piroska, Bezzeg Éva, azok az ápolók, akikről ugyancsak a legmélyebb tisztelettel és köszönettel kell szólni. Emellett maximális tisztelet és köszönet illeti a sebészet, a kardiológiai osztály minden dolgozóját és a  nagykőrösi Rehabilitációs Intézet és Kórház dolgozóit, akiket nem megemlíteni és akiknek nem köszönetet mondani méltatlan lenne.
Tisztelettel és köszönettel: Cserepes Gábor”
A kép illusztráció

Hasonló hírek

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Kedves kommentelő Tamás?
    A cikkben (akár névvel, akár névtelenül) szereplők, amikor életet kell menteniük a TE kérdésedet biztosan nem teszik fel. Ha te kerülsz majd halál közeli helyzetbe, és tételezzük fel megmentenek, te kinek „rebegsz majd hálát” ? ( gondolom a defibrillátornak, meg a lélegeztetőgépnek…)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

DK jelölt

Újabb országgyűlési képviselőjelölt személyére derült fény az immár 14....

Édesanyját bántalmazta

A Nagykátai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Szolnokra „igazoltak” a Lőrincz-fivérek

A magyar birkózósport legeredményesebb testvérpárja, Lőrincz Tamás és Lőrincz...

Főispán az alpolgármester választási ügyről

Az alpolgármester választás ügyében is nyilatkozott Dr. Tarnai Richárd...

Új igazgató az Örkényi úti iskolában

Új intézményvezető áll az Örkényi úti iskola élén: Rácz...