Könyvének dedikációja is emlékeztet arra, hogy kétszer „vallattam” őt pódiumbeszélgetésen, egyik kiállítását is megnyitottam. Megőrzött jegyzeteimből „exponálja” őt emlékezetem.
Ki volt ő? (Volt… szörnyű leírni!) Reneszánsz típus: fotóművész, fotóriporter, filmgyári standfotós, író, újságíró, szerkesztő, tanár, keresztrejtvény-készítő… Embert fénylő. Fényben ember. Jellemét megvilágító gondolatai megtartott céduláimon vannak, ezekből válogattam.
„A morális zűrzavarban, humánkáoszban is hiszem, hogy jó az ember. E hitnek ábrázolása az én ars poeticám.”
„Az ember, mint biológiai lény múlandó, mint eszmény örök.”
„Apám intelmét követem: mielőtt ítélek valakiről, próbálom megérteni, miért így cselekszik.”
„A szépség nem hibátlanság; a hiba javít az esztétikán, egyedivé tesz.”
„Szülővárosom, Cegléd életre szóló iránymutatást, parancsokat ültetett a sejtjeimbe.” (Cegléd Barátainak Köre elnöke volt tíz évig.)
„Az önértékelés megbízhatatlan, ezért örök kétely feszít: ki-mi vagyok én?”
A Ceglédi Galériában történt. A kiállítást megnyitó szónok után előlépett jó barátja, a jeles költő(nk), Baranyi Ferenc. Mindig „akadt” vers a zsebében. Akkor is. Felolvasta. Íme három sora: „Az lenne jó, ha kedved így maradna, / hogy legyen, aki fényekkel tanít / móresre egy világot…”
(Önironikus az itt közölt fotója: Zeusz, a Villanófények Ura.)
Koltói Ádám