12.8 C
Cegléd
2024. október 11. péntek
spot_img

Panaszlevél az Oktatási Hivatalnak

Már javában zajlanak a szóbeli felvételik a középfokú oktatási intézményekben. A felvételi eljárás szerint az intézmények nem ismerhetik a diák jelentkezési sorrendjét, vagyis azt, hogy hányadik helyre írták be az érintett iskolát. Lapunkat több szülő is megkereste azzal, hogy ennek ellenére az intézmények a gyerekektől és szülőktől érdeklődnek a sorrendről. Korábban lapunk Suli mellékletében jelentettünk meg erről cikket egy szülő tollából, most egy másik szülő írt levelet, aki panaszt is tett ezügyben az Oktatási Hivatalnál.

A szülő több eljárási ügyben tett panaszt. „Az összes gyermeket reggel 9 órára hívták be. (…) A 79 behívott gyerekből 60-an jelentek meg reggel 9-re. Olyan lassan ment a behívás, hogy az én gyermekem délután került sorra, és utána voltak még  a névsorban. Addig étlen-szomjan ültek a gyerekek az előcsarnokban. Nem értem, miért nem tudta az iskola ezt úgy intézni, hogy adott időpontra hívja be őket, mondjuk óránként 6-ot. Ez is felháborító, ám panaszlevelem megírására nem ez késztetett.

A felvételi eljárás törvénybe iktatott része, hogy az iskolák nem tudhatják, hogy a gyermek hányadik helyen jelölte be az intézményt. Ennek ellenére a fél 9-kor kezdődő regisztráción egy hölgy a névsorból olvasott nevek mellé kis pipákat tett a következő kérdésekre elhangzott válaszokra: Milyen nyelvet szeretne tanulni, van-e speciális igénye, melyik iskolát jelölte meg első helyen.

A több órányi várakozás után a felvételi bizottság elé bemenő gyermek, akit egyik szülője bekísért, a következő és egyetlen kérdéssel szembesült: “Hányadik helyen jelölték meg az intézményt?”

Amikor a gyermek udvariasan azt mondta, hogy erről nem szeretne nyilatkozni, majd a szülő is azt mondta a bizottságnak, hogy a törvényben az szerepel, hogy az iskolák nem tudhatják, hogy hányadik helyen jelölték be, ezért ő sem szeretne nyilatkozni. Amire zavart csend után valamelyik bizottsági tag hevenyészve belelapozott a gyermek egyik füzetébe.

Más kérdés nem hangzott el, elvették az önéletrajzot, a pályatükröt és a bizonyítvány másolatot, és elköszöntek. Mélységesen fel vagyok háborodva az egész eljáráson!  Az egész napos várakoztatás és felvételi elbeszélgetés színjáték egyetlen célja az volt, hogy megtudják, hogy a hányadik helyen jelöltük meg az intézményt.” – írta a felháborodott szülő.

Hasonló hírek

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Hajnali sokaság az iskola udvarán

Két ceglédi iskolából (Unghváry és Bem) több mint 100...

Tisza sziget Cegléden

Október 4-én került sor a Tisza Szigetek találkozójára Nagykőrösön,...

Megy vagy marad?

Október 10-én tesz esküt és kezdi meg munkáját a...

Fiatal Alkotók Műhelye – újratöltve

Egy hely… … ahol önmagad lehetsz, … ami hiányt pótol, … ahol...

Magyar bajnok négypróbában

Szalisznyó Zsombor – a Ceglédi VSE atlétája- magyar bajnoki...