16.3 C
Cegléd
2024. május 6. hétfő
spot_img

Elmaradnak a március 15-ei rendezvények!

A koronavírus miatt elmaradnak a március 15-ei rendezvények a hétvégén – erről számolt be dr. Csáky András polgármester március 11-én délelőtt megtartott sajtótájékoztatóján. Mint mondta: az operatív törzs arra kéri az önkormányzatokat, hogy március 15-ei rendezvényeket ne tartsanak, továbbá az iskolákban és óvodákban se szervezzenek ilyen jellegű eseményeket, valamint a 60 évnél idősebbek ne jelenjenek meg rendezvényeken. “Mindezekre figyelemmel úgy döntöttünk, hogy Cegléden is lemondjuk a március 15-el kapcsolatos rendezvényeket, így a temetői koszorúzást, a Szabad Sajtó Napi rendezvényt, a fáklyás felvonulást és a vasárnapi ünnepséget, majd az azt követő koszorúzást.” Hozzátette, Cegléd városa meg kíván emlékezni március 15-éről: vasárnap 11 órakor Hegedűs Ágota alpolgármesterrel és Reznák Erzsébet múzeumigazgatóval fogják elhelyezni a város koszorúját a Kossuth szobornál. A polgármester a lakosság megértését kérte és elmondta: bár semmiféle olyan új adat nem merült fel, ami miatt félni kellene, de jobb félni, mint megijedni elv alapján gondolták úgy, hogy elfogadják az operatív csoport ajánlását.

A kormány délután válsághelyzetet hirdetett, az operatív törzs javaslatát elfogadva. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdai sajtótájékoztatóján közölte: beutazási tilalmat rendeltek el Olaszország, Kína, Dél-Korea és Irán vonatkozásában, ez alól csak a magyar állampolgárok kivételek, ők pedig automatikusan karanténba kerülnek. A szlovén és az osztrák határon bevezetik a határellenőrzést.


További változás, hogy nem tarthatók száz főnél nagyobb rendezvények zárt térben, illetve 500 főnél nagyobb rendezvények kültéren. Szerda éjféltől bezárnak a mozik, színházak, nagyobb sportesemények, koncertek, konferenciák elmaradnak. Elhangzott: az iskolákat egyelőre nem indokolt bezárni, de az egyetemeken hétfőtől távoktatást vezetnek be.
Cegléden több intézmény, szervezet adott ki közleményt a járvánnyal kapcsolatban, érdemes tehát előre érdeklődni megtartják-e az adott programot. Elmaradnak ceglédi sportesemények is, a Városi Könyvtár pedig közleményt adott ki, amelyben kéri a 60 év felettieket, hogy ne látogassák a könyvtárat és aki vírusos beteg, az is kerülje a közösségi teret.

Zártkapus kézilabda mérkőzések a Korona vírus miatt…

Elmarad a VI. Kutyakaparó Futófesztivál…

Elmaradnak a Best Face Fest – Women’s Day Party és a TECHNO ARENA 2.0 rendezvények…

Elmaradnak a Kossuth Művelődési Központ 100 fő feletti beltéri rendezvényei és az 500 fő feletti kültéri rendezvények…

A Ceglédi VSE – Labdarúgó utánpótlás- és felnőtt bajnoki mérkőzéseket megrendezik…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

A vártnál is sikeresebb volt a 660 perc sport

Cegléd 660 éve város. Az évforduló alkalmából megrendezett ünnepség...

Szökött lovak és a ceglédi rendőrök

Ceglédi rendőröket riasztottak két szökött paci miatt - egy...

Jogosítvány 700 ezer forintért?

Befolyással üzérkedés bűntette és közokirat-hamisítás bűntette miatt vádat emeltek...

LMP lista Cegléden

Április 30-án adta le Földi Áron az induláshoz szükséges...

Mi lehetne jobb egy pihentető ülőfürdőnél?!

  Biztosak vagyunk abban, hogy mindenki fel tud idézni legalább...