5.5 C
Cegléd
2026. február 15. vasárnap
spot_img

Hazatértek a zarándokok

Egy nap késéssel, de sikeresen hazaérkezett március 11-én egy Izraelben járt ceglédi csoport. Mint a hírekből közismert Izrael szigorú intézkedéseket vezetett be a koronavírus járvány miatt. A Wizz Air minden izraeli járatát törölte, de az El Al légitársaság – egy nap késéssel – hazahozta az 55 ceglédi katolikus zarándokot.
– A csoportot Kiszel Mihály atya vezette és a Szentföldet jártuk be, ami nagy lelki megújulást jelentett, igazán csodálatos volt – mesélte az egyik résztvevő lapunknak. – Az izgalmat viszont az jelentette,  hogy lezárták a palesztin területeket a koronavírus fertőzés miatt, Betlehemben lévő szállásunkat is bezárták, a vendégeket pedig két hét karanténra kötelezték. Mi szerencsére előbb kaptunk erről értesítést, így egy másik szálláshelyen maradtunk. A visszafelé járatunkat ugyan törölték, de a helyi utazási iroda szerzett nekünk helyet a másnap induló gépre, így haza tudtunk jönni. Azt gondolom, hogy talán az utolsók között, mert teljesen üres volt a repülőtér. – számolt be a zarándok, aki kérdésünkre elmondta: semmilyen ellenőrzés – sem egészségügyi, sem kikérdezés – nem volt megérkezésük után a budapesti repülőtéren.
FRISSÍTÉS: A Szentföldi zarándok csoport egy tagja kérésére néhány pontban kiegészítenénk a cikket:
1. A csoport tagjai nem mind ceglédiek voltak.
2. A szállásuk távol az érintett Palesztinától, Jeruzsálemtől 126 km-re, Názáretben volt.
3. A karanténba kerülésnek szabályai vannak: „csak azért mert azt gondolom magamról, hogy „karanténba velem”, a munkáltatóm még nem biztos, hogy így gondolja.
4. A csoport elindulásakor még nem volt MO-i fertőzött. Sem az utazási iroda sem és a fogadó ország sem mondta le az utazást.
5. Izrael azóta sem minősül gócpontnak.

Hasonló hírek

2 HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Sport és kultúra ünnepe a CCTA Liga zárófordulóján

Február 7-én a Gál József Sportcsarnok adott otthont a...

Kiemelkedő évet zárt a Zordon Team 2025-ben

A Zordon Team ismét rendkívül sikeres és eseménydús szezont...

Majdnem 100 kilométert utazott egy macska a motortérben

Különös esetről számolt be a Sziámi Fajtamentés Facebook-csoport: egy...

Rátámadt az igazgatóhelyettesre az egyik ceglédi diák

Vádat emeltek egy fiatalkorú fiúval szemben, aki az osztálytársát...

„Digitális Polgári Kör Cegléd” álprofillal csaltak

A közösségi médiában „Digitális Polgári Kör Cegléd” néven jelent...