-2.8 C
Cegléd
2026. február 16. hétfő
spot_img

Álhírt terjesztett a koronavírusról egy abonyi fiatal

A rendőrök kihallgatták azt az Abonyban élő fiatalt, aki egy internetes bejegyzésben azzal riogatta az embereket, hogy náluk is megjelent a koronavírus. A rendőrök vádemelést javasoltak a férfi számára.

Az egyik legnagyobb közösségi oldalon tett közzé 2020. március 18-án kora este a nyilvánosság számára olyan zavart és nyugtalanságot keltő, valótlan tartalmú bejegyzést egy 18 éves fiatalember, amelyre rövid idő alatt több tucatnyian reagáltak és amelyet többen megosztottak – írja a Police.hu. A rendőrség hivatalos tájékoztatása szerint a posztban azt híresztelte, hogy Abony egyik részén megjelent a koronavírus és mindenkinek félnie kell. Az általa elindított, majd villámgyorsan terjedő ellenőrizetlen hírről kiderült, hogy nem igaz, ám addigra már rengeteg emberhez eljutott. A felelőtlen, sőt jogi kategóriába tartozó cselekedet miatt a Ceglédi Rendőrkapitányság munkatársai rémhírterjesztés bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a fiatalembert, aki beismerő vallomást tett. Nagyon sajnálta a történteket, elmondása szerint nem gondolt bele, mekkora bajt okoz bejegyzésével. A Ceglédi Rendőrkapitányság a nyomozást befejezte, a keletkezett iratokat – vádemelést javasolva – megküldte az ügyészségnek.

Forrás: Police.hu – A kép illusztráció

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

A változások szele a szépségiparban

A szépségipar egy rendkívül zajos és gyorsan változó szektor,...

Vonatgázolás az állomáson

Elgázolt egy – a peronról vélhetően öngyilkossági szándékkal a...

Sport és kultúra ünnepe a CCTA Liga zárófordulóján

Február 7-én a Gál József Sportcsarnok adott otthont a...

Kiemelkedő évet zárt a Zordon Team 2025-ben

A Zordon Team ismét rendkívül sikeres és eseménydús szezont...

Majdnem 100 kilométert utazott egy macska a motortérben

Különös esetről számolt be a Sziámi Fajtamentés Facebook-csoport: egy...