20 C
Cegléd
2025. július 11. péntek
spot_img

Ajánlott a maszk viselése!

Járványügyi tájékoztatást tartott a Ceglédi Városi Televízióban dr. Csáky András polgármester. Mint elmondta: még mindig nincs teszttel igazolt, fertőzött személy városunkban.
„A karanténból felszabadulók száma is meghaladja, a karanténba helyezettek számát. A környező településeken viszont – egyre több helyen – akad vizsgálattal igazolt vírushordozó. Azért fogalmazok így, mert az, hogy valaki hordozza a vírust, még nem biztos, hogy meg is betegszik. Az esetek túlnyomó többségében nincs is tudomása róla, hogy szervezetében már ott van a vírus. Szakemberek szerint a vírussal fertőzöttek 80 %-a tünetek nélkül vészeli át a fertőzést, 10 % igen enyhe tünetet produkál csupán. Mindezekre tekintettel tegnap ajánlást fogalmaztunk meg munkatársaimmal és azt közzé is tettem. Azt kérjük, hogy főként zárt, közösségi terekben – élelmiszerboltok, gyógyszertárak, drogériák, posta, üzletek, egészségügyi intézmények –, illetve a tömegközlekedési eszközök, ahol az ajánlott távolságtartás csak nehezen tartható be, viseljenek maszkot, kesztyűt. Sajnos, az önkormányzat – jelenleg még – csupán korlátozott számú maszkkal rendelkezik, melyet hétvégén a Ceglédi Összefogás civil csoport tagjai a piac előtt szétosztanak, főként időseknek.” – fogalmazott a polgármester és hozzátette: jövő héten nagyobb tételben szerez be maszkokat az önkormányzat, mert a kormány utólag megtéríti a járványügyi védekezés költségeit a településeknek. A maszkokat ingyenesen osztják majd ki a lakosságnak. A polgármester beszélt arról is, hogy a ceglédi kórház is felkészült a járványhelyzetre, a megfelelő számú ágyat felszabadították.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...