Megrendültem a hír hallatán: Életének 78. évében, csendesen elhunyt Mohos Imre gyermekorvos. Egy az orvosaink közül, aki lenyomta a spatulával a kisgyerek nyelvét, rosszízű gyógyszert írt neki, kúpot, injekciót adott be, fájdalmat okozott. És napok múlva a gyógyult, mosolygó gyermek látványától gyógyult a szíve… és most nincs többé.
Pedagógus szülők gyermekeként – háborús időkben – Budapesten látta meg a napvilágot 1942. november 12-én. 1961-ben érettségizett a ceglédi gimnáziumban, Szegeden, a SZOTE-n szerezte meg orvosi diplomáját 1967-ben. Akkortól a ceglédi kórház és rendelőintézet orvosa, majd szakorvosa volt, 71-től körzeti gyermekorvos. Sok éven át gyógyított, sok kis beteg hozta hozzá már felnőttként az ő gyermekét, sok nehéz ügyelet és sok jó emlék fűződött a több mint négy évtizedhez. Fiatalon sokat tanult, a 45 év munka alatt sok gonddal küzdött és sok öröm érte, sokat lépcsőzött és sokat ügyelt. Volt olyan éjszakai ügyelet, amikor a váratlanul válságosra fordult állapotú kisgyermekért kellett küzdenie, és csak napok múlván nyugodhatott meg: a beteg meggyógyult. Jó volt a kapcsolata a munkatársaival, a többi orvossal és asszisztenseikkel. Örült, ha a szülők és a kis betegek ráköszöntek az utcán, a gyermekek megnőttek, megváltoztak. Így már nem mindenkit ismert meg, de a szeretetet érezte a köszönésből.
Hízásra hajlamos alkata miatt harmincöt éves korában kezdett futni. Magyarországon 1984-ben rendezték az első triatlon versenyt és a következő évinél már résztvevője volt 43 évesen a saját korosztályában. 1997-ben 55 évesen az Orvos-triatlon EB-n ezüstérmes lett, 65 évesen még részt vett a Balaton átúszáson. Akik nem ismerték orvosként, ők is találkozhattak vele itt-ott a városban és a városon túl, amikor futott sok-sok kilométert, egy idő után már őszülő fejjel. Hajnalonként az uszodában rótta a távokat. Szeretett versenyezni, szerette az ott kialakult közösséget.
2012 végén vonult nyugdíjba, meghatódott, amikor a munkatársai búcsúztatták. Több mint tíz évvel dolgozta túl a nyugdíjkorhatárt, már nehezen caplatott fel a kis beteghez a harmadikra, és a végén már ügyeletet sem vállalt. Elfáradt, és orvosként tudatosan készült az idős kor nehézségeire. A sporttal felhagyott, már a kiskert jelentette számára a mozgást.
Negyvenöt éves gyógyító tevékenységéért 2013-ban megkapta az önkormányzattól a „Cegléd Város Egészségügyéért” szakmai elismerést.
Testvérei is az orvoslást választották hivatásul. Elgondolkodom: pedagógus szülők, akik a tudást csepegtetik a kis nebulók fejébe, és három orvos fiú, akik a gyógyítást választották…, mi lehet ennél nemesebb?
Mohos Imre orvosként számtalanszor szembeszállt a kórral. Küzdött, segített, gyógyított. Ám neki is meg kellett vívnia a maga küzdelmét. Nem fogjuk már látni a városban, nem köszönnek már rá az egykori betegei. Már csak annyit tudunk mondani: Ég veled doktor bácsi…
Károly Tamás
