15.5 C
Cegléd
2023. szeptember 24. vasárnap
spot_img

A szamár is volt csacsi

A képen látható szamár becses neve Linda. Nagykátáról hozta el az előző gazdája még 1980-ban, akkor még 5-6 éves volt, most viszont már 46 éves. A szeme körül most már ősz a szőre, mintha szemüvege lenne, de egyébként barna és nagytestű a szürke szamárhoz képest. Régen azt mondták, ha egy ifjú ajándékba kap egy szamarat, az egész életét végigkíséri és szolgálja gazdáját. Természetesen, ha jól bánik vele. Manapság már nem látni csacsifogatot a ceglédi utcákon, szinte csak hobbiból tartják néhányan őket. Régen azonban a birkanyáj között mindig volt egy szamár, meg persze néhány pulikutyus, ami kellemes látvány volt. Néhány emlékem felsorolom e kedves jószágokról: Gyermekkori élmények, hogy a Kátai és Szőlő utca sarkán lakott Csizmadi bácsi, akinek Mercédesz helyett szamárfogata volt. Nap mint nap befogta két jószágát és kijárt a szőlőbe a fogattal. Hozta vitte az áruját. A Világ szélen Ondok bácsinak is volt ilyen termetű szamara, az iááá hozzánk is elhangzott, sokszor erre ébredtünk. A Kátai úton dolgozott a Lippert fodrász, ő a nevelt fiának Sanyinak vett szamarat és kiskocsit. Minket gyerekként sokszor kocsikáztatott Sanyi. A Kender utcában lakott Kozák Zoltán, aki a gabonaiparban dolgozott és az összegyűjtött pénzén vett egy szamarat és kocsit. Másnap a munkába azzal ment, kihívta a főnökét az utcára és megkérdezte tőle, hogy mit lát? “Hát szamarat Zoli! – mondta a főnök. Erre Zoli azt felelte: “Jó-jó, de mától ez a munkahelyem! Kiváltottam az ipart és a Tüzépről fuvarozok mostantól.” Így mondott fel a munkahelyén és a fogattal keresett annyit akkoriban, hogy nagycsaládját eltartotta. Csemőben a tanyasi világban lakott Károly bácsi, akinek szintén volt egy szamara és kordéja, ami csak két kerék volt és két rúd, közte pedig a szamár hámmal ellátva. Egy alkalommal Károly bácsi túlterhelte a kordét, felült és elindultak, de az első gödörnél a kordé hátrabillent, a szamár meg a levegőbe emelkedett és kapálózott. Az embereknek érdekes látvány volt, de segítettek végül a szamáron és Károly bácsin. Sajnos, arra is emlékszem, hogy levágták és feldolgozták a konyhán a szamarakat. Emlékszem, hogy a cukrászok szinte sorba álltak a zsírjáért, mivel rétest könnyen lehetett vele csinálni. Ismertek és sok bölcsességet tartalmaznak a szamárral kapcsolatos mondások is: Ha ló nincs, jó a szamár is. Te nagy szamár vagy! Úgy hegyezi a fülét, mint
a szamár. Olyan makacs, mint a szamár. Eltűnt, mint szürke szamár a ködben. Gyerekkoromban a tanár bácsi azt mondta: Fiam te csacsi vagy, mert szamárfüles lett a füzeted!  Megbecsülték régen ezt a kedves állatot: Kleopátra szamártejbe fürdött, hogy szép legyen és Don Quijote-nek is volt egy kedves szamara. Jézus pedig szamárháton vonult be Jeruzsálembe! Azt mondják a kiválasztott szamárnak kereszt volt a hátán. Máig is születnek ilyen csacsik, akiknek a hátán kirajzolódik a kereszt.

Józsi bá’

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kávézás Ceglédért

Nagykövete lett Swimathon  adománygyűjtő kampánynak Kottes Anikó a FECSKE...

Ceglédi férfit keres a rendőrség

"Rendkívül szimpatikus arcú" ceglédi férfit keres lopás miatt a...

Mindennapi fényvédelmünk

  Tudtad, hogy a nap ultraviola, más néven UV-sugárzása igen...

Az épületek hőszigetelése elengedhetetlen

    A növekvő energiaárak és rezsiköltségek, illetve az otthonok komfortja...

Napi hírek egy helyen: ezt az oldalt elég követned a maximális tájékozottsághoz

    Bár már lecsengőben a klasszikus nyaralós szezon, de még...