0.7 C
Cegléd
2023. december 2. szombat
spot_img

30 éves a nagykőrösi Károli

30 évvel ezelőtt kezdte meg működését a nagykőrösi tanítóképző – hivatalos nevén a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Kara – hazánk egyik legrégibb, a rendszerváltás idején elsőként induló egyházi pedagógusképző intézménye. Az intézmény nagy múltra visszatekintő története a Tanítóképezde alapításával vette kezdetét, hiszen a Dunamelléki Református Egyházkerület közgyűlése 1836. május 2-án tett javaslatot az intézet létrehozására, végül 1839 októberében megkezdhette működését. Az 1848-49-es szabadságharc bukását követően a Nagykőrösi Református Egyház a város segítségével igen nagy anyagi áldozatot hozott a képző fenntartásáért.
A nagykőrösi tanítóképzés drasztikus megszüntetése 1948-ban kezdődött, amikor is a már 109 év óta működő országos hírű református tanítóképzőt államosították. Ezt követően 1957-ig még állami intézményként működött, majd véglegesen megszüntették. Visszahozatalára számtalan kísérlet történt a múlt rendszerben is, de a centralizáció miatt ezek csak álmok maradhattak. 1990-ben indult újra a református tanítók képzése Nagykőrösön.

https://www.facebook.com/onkormanyzati.hireknagykoros/posts/1271003833234832

A Tanítóképző Főiskolai Kar 2020. október 9-én 11 órakor ünnepli újraalapításának 30. évfordulóját. Az elmúlt három évtized olyan mértékű növekedést hozott a Kar életében, hogy a nagykőrösi mellett, évek óta budapesti, és ettől az évtől már a kecskeméti képzési helyszínen is várják hallgatóikat széles képzéskínálattal. Magas szintű oktatásról tesz tanúbizonyságot a Tanítóképző Főiskolai Kar előkelő megjelenése a különböző felsőoktatási rangsorokban. Országos szinten, első helyen szerepel a tudományos fokozattal rendelkező oktatók arányát tekintve a pedagógus-képzésterületi rangsorban. A tanító alapképzési szakos rangsorban a 3. legjobb, a csecsemő- és kisgyermeknevelő szakok közül a 4. legjobb, illetve 5. helyen áll az óvodapedagógus szakos képzések területén. Ezen felül hallgatóink rendre előkelő helyen végeznek országos szintű szakmai versenyeken.

forrás: tfk.kre.hu

Előző cikk
Következő cikk

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img
spot_img

Friss híreink

Dobogós helyen a Szelektív Bemesek csapata

A Ceglédi Szakképzési Centrum Bem József Műszaki Technikum és...

Év főtere díj

A nagykőrösi Hősök tere lett a 𝗟egvirágosabb főtér. A...

Rémálom az irodai nyomtatás? Nem kell, hogy az legyen!

    A nyomtatók sajnos gyakran lehetnek az irodában a stressz...

Újra Kult Up-oztunk

Cegléden újra a Patkós Irma művészeti iskola látta vendégül...

Év tanára díjak

Átadták november 24-én az "Év tanára" elismeréseket. Matematika, irodalom...