0.6 C
Cegléd
2025. február 7. péntek
spot_img

Értékes pontok maradtak Mezőkövesden

Fontos lett volna a három pont begyűjtése az utolsó helyezett Mezőkövesd II ellen, de ez most nem sikerült.

Nyugodt iramban kezdődött a mérkőzés, ahol az első percekben nem igazán alakult ki komoly lehetőség egyik csapat előtt sem. Az első igazán komoly lehetőséget viszont gólra is váltottuk a 11. percben. Markó nagyszerű passza után Bartos rúgta el a labdát a vendégek kapusa mellett. 1:0

Két perccel később növelhettük is volna az előnyünket, de Tóth fejesét a léc alól kitudta ütni a mezőkövesdi kapus. A 15. percben kellett először védést bemutatnia Haálának, ami sikerült is így maradt az egy gólos előny. A 19. percben volt az első játékrész utolsó helyzete, amikor Polyák szabadrúgását ütötte ki a kapus. Innentől sajnos eléggé leült a csapat játéka.

A második félidőben rögtön az elején a 48. percben egy pontrúgás utáni fejesgóllal egyenlíteni tudott a vendég csapat, akik fel is bátorodtak az egyenlítő találat után. De az 53. percben újra mi szereztünk vezetést. Szabadrúgás kanyarodott a hosszú oldalra, ahol Tóth fejét találta meg a labda, aki átfejelte a hosszú oldalra, Laczkó pedig, mint a strandon, szintén fejjel visszafejelte a kapu hosszú oldalába a labdát. 2:1

A folytatásban komoly helyzetekről nem számolhattunk be egészen a 68. percig. Sajnos akkor is Haála rossz kifutása kellett a helyzethez és a gólhoz. Kapusunk nem tudta jól elütni a beadást, így az üres kapuba passzolhatott a mezőkövesdi játékos. 2:2

Az utolsó 10 percet nagyon megnyomta a csapat, Laczkónak és Kelemennek is volt egy-egy jó lövése, amit védett a vendég hálóőr. A 90. percben meccslabdánk is volt, amikor Bartos kapott nagy passzt és nem tudni, hogy lőni, vagy passzolni szeretett volna, de a labda sajnos elkerülte a kaput is és a hosszú oldalon egyedül érkező Kelement is.

A végeredmény így 2:2-es döntetlen lett. Nyerhető mérkőzésen hullajtottunk kettő pontot.

Haála – Bagó, Tóth, Kuti, Bartos, Laczkó, Papp, Polyák, Kovács, Juhász Gy., Markó

Gól:
’11.p. Bartos
’53.p. Laczkó

Cserék:
Laczkó helyén Kelemen
Kovács helyén Juhász

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Ezüstérmet szerzett Bogdán Vencel az athéni Kick-box Európakupán

Január 31. és február 3. között rendezték meg Athénban...

Csodával határos módon élte túl a zuhanást egy ceglédi kisfiú

A Blikkben jelent meg cikk a napokban a családról,...

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki autója után kötötte élettársát

A Ceglédi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Egyedi szoftverfejlesztés és folyamatautomatizálás

Manapság már szinte minden vállalatnak szüksége van komplex IT-megoldásokra....

Milyen szabályokat kell betartanunk a hőlégballonos sétarepülés során?

Hőlégballonnal repülni izgalmas kaland. Annak érdekében, hogy minden résztvevő...