28.9 C
Cegléd
2026. július 4. szombat
spot_img

Fizetős 4-es

2021-től díjköteles lesz az M4-es út Pest megyei szakasza. A jogosulatlan úthasználat miatt kiszabott pótdíjak a fizetési felszólítást követően kiválthatóak lesznek az éves országos matrica megvásárlásával – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium. Az országos éves matricák ára 2012, a megyeieké a bevezetésük, 2015 óta nem változott, miközben egyre több autópálya és autóút szolgálja ki a Magyarországon közlekedőket.

A közleményben azt írták: a 2018-ban bevezetett pótdíjmaximalizálás a jelenlegi háromhoz képest már két eset után is megengedetté válik. Az új pótdíjamnesztia 180 napos ügyintézéssel, hat pótdíjnak megfelelő összeg ellenében mentesít a felhalmozódott, akár több százezer forintos követelés megfizetése alól. Felhívták a figyelmet arra, hogy a kapcsolódó rendeletmódosítások az idén megépült gyorsforgalmi szakaszokkal bővítik a személyautók számára díjköteles hálózatot, és rögzítik a díjak inflációkövetésének szabályait is. Az ITM tájékoztatása szerint az úthasználók az új rendelkezések hatályba lépésétől dönthetnek úgy, hogy a pótdíjfizetés helyett alapáron, utólag megvásárolják az éves országos matricát. Az éves matrica a vásárlás naptári évében és a következő év januárjának végéig jogosít az autópályák, autóutak igénybevételére.

Hasonló hírek

3 HOZZÁSZÓLÁS

  1. A januári évforduló igazságtalan. Ha májusba veszek autót, és matricát, akkor is egész évet fizetek, de csak januárig érvényes. A vásárlás napjától kellene az éves matricának évesnek lenni.

  2. Egy valamit akkor sem értek . Épülő autópályák elején ki volt táblázva, ÉPÜL AZ ÖNÖK PÉNZÉBŐL ! Akkor , miért kell érte fizetni ?

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Hamis igazolások

Kötelező oltások beadását pénzért igazolta hamisan egy állatorvos és...

Locsolni kell – de mikor?

A nyári kertápolás egyik legfontosabb kérdése az időzítés Miért...

Hogyan tehető a modern konyha igazán praktikus hellyé?

A modern otthonok egyik legfontosabb része a konyha, ahol...

Hogyan emeljük ki az oszlopos testalkat előnyeit az öltözködésben?

Bárki, aki az öltözködés szeretetére, mint önkifejezési formára tekint,...

Túl lassan közlekedünk?

Egy reggeli bosszúságát osztotta meg egy ceglédi sofőr egy...