-5.6 C
Cegléd
2023. december 4. hétfő
spot_img

Pest megyei fiatalok a MOL Tehetségtámogató Programjában

Pest megyéből hat fiatal művész és kutató lett a győztese a MOL Tehetségtámogató Programjának, mely az idei tanévben összesen 19 millió forinttal támogatja a 10-23 év közötti tehetséges művész- és kutatójelöltek pályafutását. Országszerte összesen 59 fiatal pályázó és csapataik nyertek támogatást. Az elnyert összeget a tehetségek leginkább hangszervásárlásra, előadásokra és tudományos versenyekre való felkészüléshez szükséges eszközök beszerzésére, vagy egy-egy verseny útiköltségeinek támogatására fordíthatják majd, illetve a felkészítő tanár díját is finanszírozhatják belőle.
A Pest megyei győztesek: Hervay Bence, informatika – Érd, Dobos Levente, népzene – Vác, Eszenyi Zsombor Dániel, klarinét – Gödöllő, Ferencz Csaba, robotika – Valkó, Tallós Álmos László, hárfa – Pilisszentlászló.

Cegléd térségéből támogatást nyert Bartúcz Anna, animáció kategóriában Ceglédbercelről. Anna 2017-ben kezdett a filmezéssel foglalkozni. Animációs és élőszereplős, német nyelvű rövidfilmeket készít. 2018-ban az egyik animációs filmje nyert a II. Ceglédi Filmszemlén és a Szabadfogású Számítógépversenyen. 2019-2020-ban a Székely Éva megmenekülése című animációs filmje nyert a III. Ceglédi filmszemlén és a III. Hét Domb Filmfesztiválon, díjazott lett a 26. Országos Diákfilmszemlén, a 22. Faludi Nemzetközi Filmszemlén. Jelenleg a harmadik szemesztert kezdte a Gábor Dénes Főiskola Tudományos Diákkörök “digitális festészet” kurzusán. Ennek köszönhetően egyik résztvevője lehetett a “XXVI. Multimédia az oktatásban” online nemzetközi konferenciának előadóként. A támogatásból filmtechnikai eszközöket vásárol majd.
A MOL közhasznú alapítványán keresztül 2006 óta karolja fel a fiatal tehetségeket, eddig több mint 3000 művészeti vagy tudományos pályára készülő fiatal fejlődését segítette.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img
spot_img

Friss híreink

Dobogós helyen a Szelektív Bemesek csapata

A Ceglédi Szakképzési Centrum Bem József Műszaki Technikum és...

Év főtere díj

A nagykőrösi Hősök tere lett a 𝗟egvirágosabb főtér. A...

Rémálom az irodai nyomtatás? Nem kell, hogy az legyen!

    A nyomtatók sajnos gyakran lehetnek az irodában a stressz...

Újra Kult Up-oztunk

Cegléden újra a Patkós Irma művészeti iskola látta vendégül...

Év tanára díjak

Átadták november 24-én az "Év tanára" elismeréseket. Matematika, irodalom...