-1.2 C
Cegléd
2025. december 26. péntek
spot_img

Enyves kezű játékos

Közel félmillió forint értékű arany ékszerrel távozott egy fiatal lány az újévi zsugázásról – elfogták a rendőrök.

Egy ceglédi nő tett bejelentést a rendőrségen, miszerint 2021. január 8-án lakásán kártyapartit tartott, melynek során az egyik szekrényén található porcelán ékszerdobozból, nagy valószínűséggel egyik vendége az arany ékszereit ellopta, bűnös tevékenységével közel félmillió forint kárt okozott.

A rendőrök a bejelentést követően megkezdték az adatgyűjtést, több zálogházat kerestek fel, minek után az egyik üzletben 2021. január 11-én megtalálták az eltulajdonított ékszerek jelentős részét, a tolvajról pedig ekkorra már érdemleges információval rendelkeztek.

A 20 éves csemői nőt előállították a rendőrkapitányságra és gyanúsítottként hallgatták ki. Vallomásában elmondta, hogy a bűncselekmény elkövetését elismeri, nagyon szégyelli magát a történtek miatt, a még zálogba nem adott ékszereket pedig átadta a rendőröknek. Vele szemben a további eljárást a Ceglédi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya lopás vétségének gyanúja miatt folytatja le, szabadlábon védekezhet.

***

Egy nappal korábban a nagykőrösi járőrök egy 23 és 25 éves helyi, valamint egy 21 éves szabadszállási férfit állítottak elő. Az esettel kapcsolatban azt írták le, egy nagykőrösi élelmiszerboltban az eladó szúrt ki három, gyanúsan viselkedő vásárlót 2020. január 13-án reggel. Mivel már előző nap is tűnt el egy-két produktum a boltból, a rendőröktől kért segítséget.

A helyszínre érkező egyenruhások a pénztártól fizetés nélkül távozó férfiak ruházatát átvizsgálták. Kabátjuk, pulóverük, nadrágjuk alól előkerült az ellopni kívánt áru, csokoládé és több üveg pia formájában. Harmadik társuk hiába falazott két társának, rajtavesztek.

A nagykőrösi rendőrök mindhárom férfit előállították a rendőrkapitányságra, kihallgatásukat követően lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult velük szemben büntetőeljárás.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Egyedi ajándékok anyukáknak

Személyre szabható ajándékokkal új színt vihetsz az ajándékozási szokásokba....

Így hozd ki a legtöbbet az újévi fogadalmakból

  Az évkezdet mindig alkalmat biztosít arra, hogy új szokásokat...

Ideális kerítésanyagok otthonod védelmére

    A kerítés az otthonod egyik alapvető eleme, hiszen nemcsak...

Mobilház égett Cegléd külterületén

December 20-án, a délelőtti órákban tűz keletkezett Cegléd külterületén,...

Ötszáz ceglédi családot keresnek fel karácsony előtt

Idén is személyesen látogat meg mintegy 500 rászoruló ceglédi...