18.3 C
Cegléd
2026. szeptember 21. hétfő
spot_img

Kidőlt fa bénította meg a ceglédi vasútvonalat

Komoly fennakadásokkal indult a hétfő reggel a ceglédi vasútvonalon. Budapesten, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelében hajnalban egy fa dőlt a vasúti felsővezetékre, ezért Pestszentlőrinc és Vecsés között átmenetileg leállt a vonatforgalom. A probléma a Cegléd felől, illetve Cegléd felé utazókat is érinti.

A MÁVINFORM tájékoztatása szerint az S50, G50 és Z50 elővárosi vonatok megosztva közlekednek: a Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest, illetve Vecsés és Monor, Cegléd, valamint Szolnok között járnak. A zónázó vonatok Vecsés és Monor között minden állomáson megállnak.

Kőbánya-Kispest és Vecsés között pótlóbuszokat állítottak forgalomba, emellett a 200E autóbuszon is elfogadják a vasúti menetjegyeket.

A fennakadás a távolsági közlekedést is érinti. A hajnali szegedi vonatok és a Napfény InterCityk csak Cegléd és Szeged között közlekednek. A Cívis InterRégió járatokat az újszászi vonal felé terelték, ezért a Nyugati pályaudvar és Szolnok között csak Rákoshegyen állnak meg.

A MÁVINFORM reggel fél kilenc körül közölte, hogy a tűzoltók eltávolították a felsővezetékre dőlt fát, ezt követően megkezdődött a sérült felsővezeték helyreállítása.

Vecsés és Szolnok között egyes vonatok mentesítő vonatszámmal közlekednek, ezért ezek átmenetileg nem feltétlenül jelennek meg a megszokott vonatinformációs rendszerekben.

A helyreállítás idején a ceglédi vonalon utazóknak továbbra is hosszabb menetidővel és a megszokottól eltérő közlekedési renddel érdemes számolni.

Illusztráció: mesterséges intelligenciával készült kép

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

70 polgárőr érkezett Nyársapátra

Közel hetven polgárőr vett részt szeptember 20-án Nyársapáton a...

Idős nőt fosztott ki

A Ceglédi Járási Ügyészség kifosztás bűntette és más bűncselekmény...

A Blikk is a ceglédi kutyát keresi

Három éve tűnt el egy ceglédi tanyáról Fegya, a...

A szalonok sikerének titka: rendszerek a kulisszák mögött

Belépve egy igazán sikeres szalonba, azonnal érezni fogod a...

Mikor érdemes karriert váltani?

Naponta lépsz be a munkahelyedre azzal az érzéssel, hogy...