22.4 C
Cegléd
2024. május 7. kedd
spot_img

Két kerékpárút épült Cegléden

Mintegy 200 millió forint állami támogatásból két új kerékpárút épült meg Cegléden. A fejlesztés során a Pesti út és a Külső-Kátai út mellett létesült, a meglévő kerékpárút hálózat bővítéseként összesen közel 2 kilométer hosszban.

Eddig a Külső-Kátai úton 2×1 sávos kerékpárút haladt a vasúti átkelőig. A most megvalósult szakasz a már meglévő kerékpárút folytatása az ipari parkig. A kerékpárút a vasúti átkelő után egyoldali 1,25 méter széles, kétirányú kerékpárútban folytatódik a Xylem gyártelepéig, ahol újra egyesül a két irány. Innen egyoldali 2,2 méter szélességben, kétirányú kerékpárútban folytatódik összesen mintegy 1400 méter hosszban.

A másik megépült szakasz a Pesti út melletti kerékpárút folytatásaként a Csíkos széltől az Aldi Áruházig tart, egyoldali, kétirányú önálló nyomvonalon. A főút burkolatától elválasztva, a kiemelt szegély mellett megépült szakasz közel 500 méter hosszan, 2 méter szélességben és fél méter kétoldali padkával valósult meg. A beruházás során mindkét fejlesztési terület esetében kialakították a csapadékvíz elvezetést illetve a már meglévő árkokat is rendbe tették.

Sajtóközlemény alapján – Fotók: Szokolai Attila

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

A cserecsapat tagjait is elfogták

Két évvel ezelőtt 7 gyanúsítottal szemben fejezték be vádemelési...

Csodálatos Erdély

A "Határtalanul!" program célja, hogy lehetőséget biztosítson a magyarországi...

Baleset a 4-es úton

Két gyermek életveszélyesen megsérült egy közlekedési balesetben Ceglédnél vasárnap...

A vártnál is sikeresebb volt a 660 perc sport

Cegléd 660 éve város. Az évforduló alkalmából megrendezett ünnepség...

Szökött lovak és a ceglédi rendőrök

Ceglédi rendőröket riasztottak két szökött paci miatt - egy...