21.6 C
Cegléd
2025. május 21. szerda
spot_img

Futsal és röplabda PIMI-ben

A Patkós Irma Művészeti Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és AMI sportegyesülete a Startolunk Sport Egyesület szakágainak meghatározásakor ügyeltünk arra, hogy olyan sportágakat kínáljunk, amelyek Cegléden és Cegléd környékén egyesületi szinten kevésbé elterjedtek. Így esett a választásunk a futsal és a röplabda sportágakra.

Futsalban már két éve részt veszünk az MLSZ által szervezett regionális bajnokságban. A csapat teljesítménye fokozatosan javul, elsősorban a játék öröméért és a sport szeretetéért dolgozunk. Most jutottunk el arra a szintre, amikor szeretnénk új játékosokkal bővíteni a keretet, az utánpótlást és a felnőtt csapatot is, ezért szeretettel várunk olyan elhivatott és tisztességes sportolókat, akik szívesen bekapcsolódnának a Startolunk SE futsal csapatainak munkájába. Az utánpótlás célkitűzése erre az évre a tisztes helytállás, a bajnokság középmezőnyében szeretnénk végezni, valamint a diákolimpián szeretnénk minél jobb helyezést elérni, azért, hogy sportolóink továbbtanulását a plusz pontok segítsék. Minden évben szeretnénk előrébb jutni a rangsorban és 3-4 éven belül jó lenne az élbolyban végezni. A hazai mérkőzéseink Tápiószentmártonban, edzéseink Cegléden és Nagykátán vannak, ahová gépkocsival közlekedünk.

Szeretettel várjuk leendő sportolóinkat az utánpótlás és a felnőtt csapatba is! A munka tapasztalt szakmai gárda irányításával történik. A jelentkezéseket 2021. március 10-ig várjuk a startolunkse@gmail.com címre. A próbajátékról később egyeztetünk. Megtaláltok bennünket a Facebookon is!

Majláth Árpád

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Pénz nélkül nincs fejlődés – de Ceglédnek több kell ennél!

Pénz nélkül nem lehet fejleszteni semmit. Egy város működtetése...

Csemőnél fogták el a németek által körözött drogdílert

Csemő térségében fogták el azt a 26 éves magyar...

Séta az orvossal

Május 18-án délután indultak az újvárosi részen a sétálni...

BioBlitz Csemőben

Több száz növény és állatfaj, köztük több olyan is,...

„A ceglédi iparosokban van civil kurázsi”

A Cegléd és Térsége Ipartestület megtartotta éves közgyűlését. A...