16.3 C
Cegléd
2024. május 6. hétfő
spot_img

Cápa győzelmek

A női kézilabda NB II 13. fordulójában a Rákosmenti KSK otthonában lépett pályára a Ceglédi Kék Cápák felnőtt, ifi és serdülő csapata. A Cegléd mindhárom találkozón nyerni tudott, így mindegyik korosztályban őrzik a második helyüket a bajnoki tabellákon.
A felnőttek remekül kezdték a meccset. A vendéglátók edzője már a 4. és a 14. percben is időkérésre kényszerült, de nem találták a megoldást a Cápák remek védekezésére, ami mellé kiváló kapus teljesítmény is párosult. A tetszetős és jó iramú támadások kilenc gólos előnyt eredményeztek a 40. percre. Az ifi csapat végig kézben tartotta a gólzáporos találkozót. Nem védekeztek jól a Cápák, de legalább mozgalmas volt a meccs. A 79 gól mellé 13 kiállítást és 16 hétméterest hoztak össze a csapatok. A serdülők a vártnál nehezebben kezdték a mérkőzést. Egyszer sem tudott vezetni az RKSK, de 2-2 ,5-5, 7-7, 8-8, majd 9-10 állások után „csak” a 33. percben (10-18)sikerült magabiztos különbséget kidolgozni. Végül érvényesült a papírforma és 10 góllal nyertek a ceglédi lányok.
Jakab László: – Jó felfogásban kezdtük a mérkőzést. Nagyon jól védekeztünk és jó volt a kapusteljesítmény is. Elöl keveset hibáztunk és az első félidő játéka megadta a második játékrészre is az alapot. Már kilenc góllal is vezettünk, amikor előjött néhány hiba a szélekről, visszajött ötre az RKSK, de rendezni tudtuk a sorainkat és megérdemelten nyertünk. Úgy látom felfogtuk, hogy múlt héten miről beszéltünk, remek győzelmet arattunk. Gratulálok a csapatnak!
RKSK – Ceglédi Kék Cápák 21 – 28 ( 9 – 15 )
Budapest, Újlak utcai Ált. Isk. zártkapus mérkőzés, vezette Kovács, Nagy
Cegléd: Szegedi Brigitta 1, Juhász Bernadett (kapusok), Vuletic Suncica 8 ,Tóth Adrien 6(3), Pocsai-Halasi Réka 6, Földi Mónika 4, Csábi Zsuzsanna 2, Farkas Szimonetta 1, Dobos renáta, Török Melinda, Tátrai Renáta, Peszeki Laura, Kovács Alíz, Farkas Fruzsina, edző Jakab László
Kiállítás: 4, ill. .10 perc
Hétméteres: 5/4, ill. 3/3
***
Ifi mérkőzés
Almási László: – A találkozó során mindenki pályára tudott lépni, mindenki tudott hozzátenni a győzelemhez. A támadásainkat jól szerveztük, bár sokszor belehibáztunk, de összességében meg voltam elégedve vele. A védekezésünk volt az, ami nem igazán akart összeállni. Időnként sikerült egy rendes, szervezett védekezést produkálnunk, de a többségben itt voltak a legnagyobb problémáink. Nem léptünk ki a labdás támadóval ütközni, bevártuk őket a kapuelőtér vonalán, ebből kifolyólag sok átlövés gólt szerzett az ellenfelünk. Amikor kiléptünk, nyújtott lábbal akartunk védekezni, amiből sok, elkerülhető két perces büntetést kaptunk. Összességében a támadással elégedett vagyok, a védekezéssel nem. Gratulálok a győzelemhez!
RKSK – Ceglédi Kék Cápák 32 – 47 ( 15 – 22 )
Cegléd: Kovács Alíz 1 (1), Benkő Barbara (kapusok), Farkas Szimonetta 12(2), Kiss Vivien 8, Peszeki Laura 7(2), Farkas Fruzsina 4, Pintér Zsófia 4(1), Pető Luca 4(1), Simon Anna 3(1), Mód Klaudia 3, Baricza Viktória 1, edző Almási László
Kiállítás: 12, ill .14 perc
Hétméteres: 6/4, ill .10/9
***
Serdülő mérkőzés
Almási László: – Ugyanazt a formát tapasztaltam, mint ősszel a Szigetszentmiklós ellen. Egyszerűen semmi nem úgy működött, ahogy szerettem, szerettük volna. Rengeteg technikai hiba kísérte végig a találkozót az első perctől fogva. Amit ki tudok emelni, az a kapusteljesítmény volt, illetve az akarás. Egyszerűen nem a mi napunk volt, de szerencsére szépen lassan csak sikerült közétennünk 10 gólt és megszereztük a két pontot. Ennél koncentráltabban, pontosabban kell játszanunk, mert különben meg fogja magát bosszulni. A mérkőzéshez nem, de a két pont megszerzéséhez gratulálok a csapatnak. 
RKSK – Ceglédi Kék Cápák 15 – 25 ( 10 – 13 )
Cegléd: Semetka Gréta, Marton Georgina (kapusok), Peszeki Laura 8(2), Farkas Fruzsina 4, Pintér Zsófia 4, Orlov Katinka 3, Csombai Mirella 2, Kapusi Annamária 1, Vágány Noémi 1, Kádár Kata 1, Pető Luca 1, Horváth Evelin, edző Almási László
Kiállítás: 0, ill. .2 perc
Hétméteres: 6/4, ill. .3/2
– pézsé –

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

A vártnál is sikeresebb volt a 660 perc sport

Cegléd 660 éve város. Az évforduló alkalmából megrendezett ünnepség...

Szökött lovak és a ceglédi rendőrök

Ceglédi rendőröket riasztottak két szökött paci miatt - egy...

Jogosítvány 700 ezer forintért?

Befolyással üzérkedés bűntette és közokirat-hamisítás bűntette miatt vádat emeltek...

LMP lista Cegléden

Április 30-án adta le Földi Áron az induláshoz szükséges...

Mi lehetne jobb egy pihentető ülőfürdőnél?!

  Biztosak vagyunk abban, hogy mindenki fel tud idézni legalább...