37.7 C
Cegléd
2024. július 13. szombat
spot_img

Gondolatok a piacon

Józan ítélőképességem birtokában ki merem jelenteni, hogy a ceglédi piacon kapható lángos műfajában a legjobbak közé tartozik! Tudom, elegánsabb lenne a New York kávéház és a Gundel étterem újházi tyúkhúsleveseinek összehasonlításáról írnom, de én már csak megmaradok fatornyos kis szülőfalumnál.

Bár kevesen vallják be, biztos vagyok benne, hogy egy jó lángos elfogyasztásának gondolata legalább havonta egyszer felmerül embertársaimban. Sokakat persze az tart vissza, hogy snassz dolog a piacon – mindenki szeme láttára – állva enni, ha meg hazaviszi, kihűl és megmered. Pontosan. Ezt ott kell elfogyasztani, vállalva, hogy bárki megláthat. Mert az az ember, aki a piacon állva lángost mer enni, már megszabadult a gátlásaitól. Legtöbbször öltönyt sem visel, lepattannak róla a kritikus pillantások, és átadja magát a magyar gasztronómia és néplélek e megfejthetetlen varázsú kéttenyérnyi darabjának. Így az utóbbi tíz évben azokkal, akik a piaci lángosevésben velem tartottak, az összetartozás próbáját is mérni tudtam. Elkerülhetetlen, hogy egy-két ismerős, volt osztálytárs ne haladjon el melletted. A nyílt tér felett a fény beesési szöge egészen különleges. A nap olyan éles kritikával kontúrozza az arcokat, hogy kénytelen vagy megállapítani: mindenki sokat öregedett, mióta utoljára láttad! Amikor azután valaki megveregeti a vállad, hogy még mindig milyen jól nézel ki, akkor már biztos lehetsz benne, hogy a nap jótékony hatása rólad sem feledkezett meg…

Szándékosan nem megyek bele a részletekbe, hogy sajtos fokhagymás, félbehajtott satöbbi. Annyit elárulok, hogy én nem a sápadt, dunyha puhaságú, hanem a pirosra sütött ropogós lángos híve vagyok. Tíz év alatt elértem a törzsvendég státuszt, ha meglátnak a sorban már beazonosítanak: egy piros lesz az úrnak!

Elvonulok az ablaktól, keresve egy üres asztalt, ahová az árusok nem pakoltak ki. Vasárnap délelőtt, a piac közepén. Miközben eszem a lángost, megrohannak az emlékek. Hetven éve élek a városban. Nincs olyan része, ahol ne történt volna valami. Szemben a Táncsics Mihály Általános Iskola. A mai napig tudom az osztálynévsort, az élők nagy részével kapcsolatban vagyok. Felejthetetlen énekóráink voltak Béres Károly és Iványos Erzsébet (Garas Kálmánné) vezetésével. A Takarékszövetkezet helyén volt a Fodor udvar. Ide jártunk át politechnika órákra. Az iskolaszolgát hívták Fodor bácsinak, aki itt is lakott. Ő fűtött be az osztálytermekben, seperte az udvart, gondoskodott a krétáról, szivacsról. Egyszer a technika tanár tökmaghéjat talált a teremben. Mivel senki nem vállalta, mindenki kapott tőle egy hatalmas pofont. Annak ellenére, hogy fél napig zúgott a fülünk, nem árultuk el az osztálytársunkat.

1960, Szitaárusok a piacon, a katolikus plébánia épülete előtt. (Fotó: Kossuth Múzeum)

Kibontottak egy falrészt, építik az új óvodát. Így át lehet látni az Eötvös térre. A sarkon van egy állatorvosi rendelő. Volt három gyönyörű cicánk. a középsőt – egy zsemleszínű perzsát, aki Charlie névre hallgatott – itt kellett elaltatni. Én akkor találkoztam először azzal, hogy az állatoknak is kitöltenek egy halotti bizonyítványt.

Amott, abban a szép polgári házban Sárközy Erzsébet képzőművész, tanár lakik. Ő hozta létre kitartó munkával Patkós Irma színésznő egykori házában a Fiatal Alkotók műhelyét. Általános iskolai osztálytársak voltunk.

Eötvös téri piac. A háttérben, a templom tornyán még a régi kupola látszik. (Fotó: Smahajcsik Péter)

1963-ban, az iskolából hazajövet csodáltuk a piactéren kiállított látványosságot. Góliát, a 22 méter hosszú óriásbálna volt az, amit végigvittek a keleti-blokk országain. Később derült ki, hogy a hidegháború kellős közepén ez csak látszólag volt cirkuszi látványosság. Valójában a C.I.A. zseniális húzása volt, mellyel körbefotózták az országok útjainak, hídjainak teherbíró képességét, a fontos katonai és gazdasági objektumokat.

Elfogyott a lángos, a piac is csendesedik. Amíg nem volt Covid, a templomból kijövő közönség még adott egy lökéshullámot a délelőtt derekán. Sok néni még mindig ott áll egy halom barkával. Úgy tűnik, ma nem árultak semmit. Sajnálom őket. Lángos, emlékek, barka.

Egy tavaszi vasárnap mérlege.

Kármán Sándor

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

„Lerúgták a biciklijéről a fogyatékos srácot”

Megtámadtak egy fogyatékos fiatalt Cegléden a Nagykőrösi úton –...

Másodrendű állampolgárok Cegléden

Miért vagyunk másodrendű állampolgárok Cegléden? Avagy csak a pénzünk...

Legjobb Otthon Ingatlaniroda

Új ingatlaniroda nyílik Cegléden a Kossuth Ferenc utca elején....

Páros portré a megbántottságról

A hetvenes években Cegléd főterén Bakányi Gyula festőművész gyakran...

55 éve zárta be kapuit a Vízjárási iskola

A szoljon.hu oldalon jelent meg írás a Törtel külterületén...