20 C
Cegléd
2025. július 11. péntek
spot_img

Feltehetően utoljára

A tizennyolcadik, egyben utolsó Európa-bajnokságán lépett tatamira Ungvári Miklós, aki az olimpiai kvalifikáció szempontjából Lisszabonban az utolsó szalmaszálba kapaszkodott bele, hiszen az ötkarikás rangsorban meglehetősen messze található a tokiói indulást jelentő kvótás helyektől – és szombaton sajnos mit sem változott pozíciója.

A negyven esztendős olimpiai ezüstérmes egy győzelmet követően a legjobb nyolc közé jutásért búcsúzott a török Bilal Ciloglu ellenében. Pedig bevallása szerint hosszú idő után végre jó formában érkezett a portugál fővárosba. A Ceglédi VSE klasszisa a Nemzeti Sport munkatársának nyilatkozott: „Kimondva-kimondatlanul pályafutásom utolsó Európa-bajnokságán szerepeltem és bíztam benne, hogy ennél azért előbbre jutok, mondjuk a legjobb négy közé, de a fiatalok ellen én már sajnos nem tudok labdába rúgni. Az olimpiai kijutás innen nézve már elég valószerűtlennek tűnik, talán csoda kellene ahhoz, hogy odaérjek és Tokió egy szép búcsúszimfónia lehessen az életemben” – magyarázta Ungvári Miklós, aki az Európa-bajnokságot követően beszéli át Nagy András sportigazgatóval a folytatást, azt, hogy részt vesz-e még a májusi kazanyi Grand Slamen vagy csak a júniusi budapesti világbajnokságon szerepel. Feltehetően utoljára. Hiszen ahogy Ungvári Miklós fogalmazott: „Sok kérdőjel már nincsen, lassan itt az út vége, el kell fogadnom, hogy a judogim felkerül a polcra.”

Testvére, a 32 esztendős Ungvári Attila a 81 kilogrammosok között azonban még küzd a tokiói indulásért. A jelenleg nemzeti kvótával rendelkező versenyző néhány héttel ezelőtt Antalyában bronzérmes lett a Grand Slamen, most azonban Miklóshoz hasonlóan ő is helyezetlenül zárt, hiszen a 16 között az Eb-ezüstérmes belga, Sami Couchi aranypontos hosszabbításban győzte le. Ebben a súlycsoportban lépett színre az MTK fiatalja, Tóth Benedek is, aki már első mérkőzésén kikapott az osztrák Shamil Borchashvilitől.

Forrás: judoinfo.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...