21.5 C
Cegléd
2025. július 8. kedd
spot_img

Új vasútvonal épülhet Győr és Cegléd közt

Megjelent a Budapestet délről elkerülő teherszállító vasútvonal megvalósíthatósági tanulmányának pályázati felhívása a Közbeszerzési Értesítőben. A döntés-előkészítő dokumentumban Győrtől Ceglédig kell kijelölni a létesítmény nyomvonalát.

A tenderkiírás szerint a V0-s teherforgalmi vasútvonal előkészítéséről szóló fejlesztés célja, hogy Magyarország és a Kárpát-medence északnyugat-délkeleti vasúti szűk keresztmetszetét jelentő budapesti Déli vasúti összekötő híd tehermentesítésére egy fővárost elkerülő új, a Dunát keresztező országos közforgalmú, egybefüggő és villamosított vasúti kapcsolat létesüljön, amelyen a szerelvények óránként 120-160 kilométeres sebességgel közlekedhetnek – írta a Magyar Nemzet.

A cikk emlékeztet, hogy a V0-s létrehozása már a 2010-es évek elején felmerült. A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) koordinációjában működő V0 Konzorcium 2012-ben elkészítette a vasúti körgyűrű megvalósíthatósági tanulmányát, amelyben hat lehetséges nyomvonalat vizsgálták meg. A finanszírozás hiánya miatt azonban a tervekből akkor nem lett semmi.

A vasúti körgyűrű megvalósításáról azután született kormánydöntés és jelent meg az előkészítést célzó pályázat, hogy az Európai Bizottság tavaly decemberben közzétett Fenntartható és intelligens mobilitási stratégiájában a vasúti teherszállítás teljesítményének megduplázását irányozta elő 2050-re, és a fejlesztések mellé az uniós program forrást is társít.

A V0-s vasútvonal létrehozása már a 2010-es évek elején felmerült. A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) koordinációjában működő V0 Konzorcium 2012-ben elkészítette a vasúti körgyűrű megvalósíthatósági tanulmányát, amelyben hat lehetséges nyomvonalat vizsgálták meg. A finanszírozás hiánya miatt azonban a tervekből akkor nem lett semmi.

A vasúti körgyűrű megvalósításáról azután született kormánydöntés, és jelent meg az előkészítést célzó pályázat, hogy az Európai Bizottság tavaly decemberben közzétett mobilitási stratégiájában a vasúti teherszállítás teljesítményének megduplázását irányozta elő 2050-re, és a fejlesztések mellé uniós forrásokat is rendeltek.

Hasonló hírek

1 hozzászólás

  1. Már 1972-ben olvastam a Vasút nevű újságban, hogy Fehérvárt és Szolnokot kéne összekötni egy tehervonati vonallal, pontosabban: Pusztaszabolcsot, és Ceglédet. Felhasználva az 5, 44, 100a meglévő vonalakat az építéshez, amelyekről könnyebb az építkezés logisztikája, hiszen elfér mellette a második vágány. Az új vonal a Győr-Kisbér(becsatlakozás Komáromból)-Székesfehérvár-Pusztaszabolcs-Ráckeve-Kiskunlacháza-Dabas-Cegléd lett volna. Szerintem ennek most is megvan a realitása, elkerülné a személyvonati közlekedést, és síkvidéki pályán tudna haladni!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...

Engedélyköteles lehet a klíma elhelyezése

Fontos tudnivaló klímát szereltetőknek: Engedélyköteles lehet a kültéri egység...

Oklevelet kapott a cegléd-bedei polgárőrség

Oklevelet kapott a cegléd-bedei polgárőrség – a város sajnos...

Tűz és torlódás a 441-esen

Jelentős torlódás alakult ki július 7-én délután a 441-es...

Végleg eltűnt a „Köd jelenti” Facebook-oldal

Törölte a Facebook a közel 40 ezres követőtáborral rendelkező...