19.4 C
Cegléd
2024. május 8. szerda
spot_img

Ezüst a Nagykőrösi Sólymoknak

Június 19-én kerültek megrendezésre a DECATHLON B33 U18 Országos Bajnokság döntői, a Kaszások Akadémián. A döntőkbe a selejtezőkben elért összesített eredmények alapján 6-6 fiú és lány csapat kvalifikálta magát, köztük – nagy örömünkre – egyesületünk fiú junior korosztályos játékosai alkotta négyes is, akik Mérész Tamás edző vezetésével indultak a fővárosba, sikerre éhesen… Ezt már a csoportmérkőzések során sikerült csillapítani, hiszen két győzelemmel csoportelsőként végeztek a srácok. A Vásárhelyi KSA elleni meccset 16-13-ra, az Újpest MT ellenit pedig 21-14-re nyerték meg a fiúk. Jöhetett az elődöntő, ahol a MEAFC-ot gyűrték le a mieink, és a (20-16 arányú) győzelem azt jelentette, hogy az aranyéremért szállhat csatába együttesünk.
A döntőben ismét az Újpest MT csapatával mérkőztek meg a fiúk, ám ez az újabb nagyszerű mérkőzés a liláknak sikerült jobban. (16-20)
De az ezüstérem is nagyon szépen csillog, a srácok az egész sorozatban remek teljesítményt nyújtottak! Gratulálunk! Szép volt fiúk! 👏👏👏
Az OB 2. helyet szerzett csapat tagjai: Filep Áron, Kasza Hunor, Kocsis Attila, Szécsény Erhard, a sorozatban pályára lépett még Erdei Bence.
Fotók: Filep Laura – Képgalériák a döntőről is, itt…

Forrás: Nagykőrösi Sólymok Kosárlabda Egyesület oldala

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Czeróczki Pál képviseli hazánkat

A legjobbak képviselik hazánkat a ŠKODA Challenge nemzetközi döntőjében A...

Megszólalt a 100 éves iskola csengője

Egy régi családtörténet folytatódott a Ceglédi Evangélikus Gyülekezeti házban....

A cserecsapat tagjait is elfogták

Két évvel ezelőtt 7 gyanúsítottal szemben fejezték be vádemelési...

Csodálatos Erdély

A "Határtalanul!" program célja, hogy lehetőséget biztosítson a magyarországi...

Baleset a 4-es úton

Két gyermek életveszélyesen megsérült egy közlekedési balesetben Ceglédnél vasárnap...